Cégvilág

Regionális irodát nyitott Budapesten a FlixBus

Immár 13 ország mintegy száz városába közlekedhet közvetlen autóbusz járatokat Magyarországról a német tulajdonú startup vállalkozás, a FlixBus, amely 2016 nyarán lépett a magyar piacra – mondta Arany László, a FlixBus regionális igazgatója egy keddi sajtótájékoztatón.

A bő négy éve alapított társaságnak Magyarországon a Volánbusz Zrt. a partnere. Magyarországra a cég más partnerei is szállítanak utasokat, így a nyári hónapok alatt naponta majdnem negyven busz indult a fővárosból Európa különböző pontjaira.

Arany László regionális ügyvezető igazgató a német tulajdonú FlixBus személyszállítással foglalkozó társaság sajtótájékoztatóján a fővárosi Népliget autóbusz-pályaudvaron 2017. szeptember 12-én. Forrás: MTI

Legutóbb három olaszországi várost kapcsoltak be a szolgáltatásba, vagyis Budapestről immár Milánóba, Firenzébe és Torinóba is el lehet jutni. Bécsbe pedig naponta 15 alkalommal, vagyis szinte óránként indítanak járatokat. De Pozsonyba is hat, míg Zágrábba napi három alkalommal indulnak a buszok.

A légitársaságokhoz hasonlóan dinamikus jegyárat határoznak meg, az induláshoz képest korábban megvásárolt jegyek olcsóbbak – mondta Arany, ki hozzátette: a vasúttal rendkívül versenyképesek az áraik. A FlixBusszal való együttműködés révén növekedett az utasok létszáma – ezt már Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi igazgatója emelte ki.

Az üzleti modell pedig a következő: ezeken a nemzetközi járatokon a Volánbusz biztosítja és üzemelteti a járműveket – jelen pillanatban tízet -, a Flixbus pedig a hálózattervezést, az online marketinget, az online jegyértékesítést – de jegyet a Volánbusz irodájában is lehet vásárolni.

A német tulajdonú FlixBus közép-kelet-európai regionális irodát nyitott szeptember elején Budapesten, ahonnan a magyar, román és a bolgár hálózatot koordinálják. A FlixBus 2016 nyarán lépett a magyar piacra, Európa 13 országának mintegy 100 városába közlekedtet közvetlen járatot Magyarországról.
Forrás: MTI

A Volánbusz korábbi nemzetközi járatainak nagy részét integrálta a hálózatukba, és a bevételen osztoznak – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Arany László. Az üzleti modell további részleteit nem árulta el Arany, de azt elmondta, hogy a magyar járatok is nyereségesek, illetve az autóbuszok kétharmados telítettséggel közlekednek.

A FlixBus 200 ezer járatot közlekedtet Európában, 26 ország 1200 városát kötik össze, 2016-ban 30 millió utast szállítottak, az idén az utasszám várhatóan eléri a 40 milliót – mondta Arany.

buszközlekedés FlixBus
Kapcsolódó cikkek