Cégvilág

Fontos szerep jut a Honvédkórháznak

Az Egészséges Budapest Program részeként átalakul a főváros ellátási lánca, amelynek egyik központi eleme az észak-pesti régiót ellátó Honvédkórház lesz – mondta Tamás Róbert dandártábornok, orvosigazgató a Magyar Hírlapnak.

Fontos feladat hárul majd a Honvédkórházra az Egészséges Budapest Program keretében átalakuló fővárosi egészségügyi ellátási láncban Tamás Róbert dandártábornok, orvosigazgató elmondása szerint.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Tamás szerint az infrastrukturális elemek mellett a legkomolyabb feladat lesz biztosítani az orvosok és a szakdolgozók megfelelő létszámát. Beszélt arról is, az intézmény óriási kapacitással működik, nemrég egy pár órás leállás alatt huszonkét másik kórház tudta átvenni a feladatait.

Az átszervezés lényege az, hogy a centrumkórházak mindegyikében mind a harminchét orvosi szakma helyet kapjon – hangsúlyozta a lapnak az egészségügyi intézmény vezetője.

A Honvédkórházban ehhez még ki kell alakítaniuk az onkológiai és a sugárterápiás részleget, emellett szükség van PET CT berendezésre is. Az orvos igazgató szerint ugyanis elengedhetetlen, hogy egy ekkora intézetben legyen ilyen. Le kell fedniük a kardiológia és a szívsebészet teljes repertoárját, az idegsebészetet és a neurointervenciót, vagyis a stroke ellátásának egész spektrumát – beszélt az előttük álló feladatokról Tamás Róbert.

Az átszervezés alapja a sürgősségi ellátás újragondolása. Jóformán minden ezt szolgálja majd. A koncepció az, hogy amikor beérkezik hozzánk a beteg, akár légi úton, akár szárazföldön, a centrumon keresztül jusson el a számára megfelelő helyre

- húzta alá Tamás Róbert.

A szakember azt is elmondta, a Honvédkórházban jelenleg 1128 ágyon látnak el betegeket, a cél az, hogy ez 1597 ágyra bővüljön.

ellátási lánc Egészséges Budapest Program eészségügy Honvédkórház
Kapcsolódó cikkek