BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így alakíthatja át életünket a mesterséges intelligencia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A következő egy évben hétévnyi fejlődés is bekövetkezhet. A legnagyobb változás, hogy régen játékként tekintettünk a mobilapplikációkra, ma viszont már számos cég legfontosabb kellékei – mondta Orosz Bálint, a SkyScanner magyarországi vezetője a Mobile Hungary konferencián.

Exponenciális növekedési tempó figyelhető meg, de 5 évnél előrébb nem lehet prognosztizálni a jövőt. Ma több mint 7 milliárd telefon van a világon, 7,5 milliárd emberre, akiknek körülbelül a fele okostelefont – jegyezte meg Kömlödi Ferenc jövőkutató. Azt lehet látni, hogy vészesen közeledik a teljes robotizáció és az Ipar 4.0 uralma, ami tulajdonképpen a negyedik ipari forradalom jelensége. Minden intelligens lesz, az is amit magunkon viselünk. Megszűnik a telefon fogalma, megjelenik az „always on”, mellyel az eszköz már teljesen beolvad a környezetünkbe.

Az ember és a gép ki fogják egészíteni egymást, az életünk távirányítója lehet a mobil. Előrejelzéseket végez, kalkulál. Idővel a lemerülés is megszűnhet, mindent lehet majd töltésre használni. A kijelző hajlítható és érintésmentes is lehet. Megjelenhet a 3D, ami akár kiütheti majd a konzolt.

Idővel már a telefonok asszisztensként működnek az életünkben, akár érzelmi kapcsolatot is ki tudunk majd alakítani feléjük. El fog tűnni a desktop számítógép, mert a mobil teljesen átveheti a szerepét. Az okostelefon az agyunk kiterjesztése lehet majd. A felhasználók 65 százaléka folyamatos kapcsolatban van a mesterséges intelligenciával. A legújabb hullám az okosóra, ami idővel akár az okostelefon funkcióját is átveheti. Az a kérdés hogy kiegészíti-e vagy átveszi a helyét.

Forrás: Shutterstock

A jövőben várható a mobilfizetések elterjedése, pénzügyek intézése. Egyre több mindent fogunk tudni applikációkon keresztül elérni. Ha Kínát nézzük, például a WeChat alkalmazáson belül tudnak befektetni, pénzt feltölteni a fogyasztók, ez pedig lehet egy irányelv globális tekintetben is – mondta a jövőről Bőgel György, a CEU tanára. Kínában emellett már arcfelismerés alapján is fizethetünk, a zsebtolvajt is meg lehet találni jellegzetes mozgása alapján. A mesterséges intelligencia olyan, mint egy kisbaba, akit most tanítunk, és ha felnő, beépül majd a készülékeinkbe.

Az üzleti életet a függőségek mindig is kézben tartották. Megjelent egy új pszichológiai jelenség, a nomophobia (no mobile phobia). Rosszul vagyunk ha a telefonunk távol van tőlünk, frusztráltak leszünk tőle – mondta Börcsök Gyöngyi pszichológus. Amerikában már az emberek 26 százalékát érte autóbaleset mobiltelefonja miatt. A mai generációnál azt is felmérték, hogy háromból egy ember inkább telefonozik, mint szexuális életet él. A mobilfüggőség a tinik 50 százalékánál jelentkezik. Az emberek 89 százalékáról az is elmondható, hogy már 9 másodpercen belül válaszol egy üzenetre, és körülbelül 110 üzenetet kap egy nap. Ettől a hibázások gyakorisága megnő a munkahelyen. Az azonban szintén megállapítható, hogy sokszor a termékfejlesztő felelőssége, hogy a mobil addiktívvá tesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.