BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fenyegetésre fenyegetéssel felelt a Ryanair

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Lázadnak a Ryanair-alkalmazottak szerte Európában: magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelnek. A befektetőknek nem tetszik a cég harcias hozzáállása.

Fenyegetéssel próbálja eltántorítani a holnap délutánra meghirdetett négyórás figyelmeztető sztrájktól olaszországi dolgozóit a Ryanair. Eddie Wilson személyzeti vezető levélben figyelmeztette az ír fapados légitársaság olaszországi pilótáit és légiutas-kísérőit, hogy sztrájkjuk súlyos következményekkel járhat: elmaradhat az esetleges fizetésemelésük vagy az előléptetésük – írja a La Stampa.

Forrás: AFP

Pedig az olaszok éppen magasabb béreket és jobb munkakörülményeket akarnak elérni a sztrájkkal. Ezzel pedig nincsenek egyedül: a légitársaság ír, német és portugál alkalmazottai is tiltakozni készülnek. Dublinban 79 ír pilóta sztrájkol majd december 20-án, noha – a The Irish Times információi szerint – Wilson nekik is megvonásokat helyezett kilátásba. A németországi pilótákat képviselő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet pedig bejelentette, hogy 24 órás munkabeszüntetést terveznek, ám ígéretük szerint azt biztosan nem a karácsonyi időszakra, azaz december 23. délután és december 26. éjfél közé időzítik.

A megegyezést nehezíti, hogy a Ryanair nem ismeri el a szakszervezeteket. Sőt, a légitársaság a VC követelése kapcsán jelezte: nem egyezkedik velük, „függetlenül attól, mit tesznek, ha egyáltalán tesznek valamit”. Az ír érdekképviseletnek meg azt rótta föl, hogy csak a pilóták 28 százalékának támogatását élvezi. A szakszervezet erre hangsúlyozta: „mindössze független képviseletet szeretne biztosítani a vállalat pilótáinak”, és arra figyelmeztette a légitársaságot, hogy ha nem tudnak megegyezni, további sztrájkok várhatók. A fenyegetés azonban nem módosított a cég álláspontján.

A Ryanair idei ősze sem volt problémamentes: mintegy 20 ezer járatot kellett törölni szeptembertől a szabadságkiadás változásai miatt, ez azonban nem hagyott nyomot a forgalmon. Szeptemberben például tíz százalékkal több utast szállított a társaság, mint egy évvel korábban. Megtépázott népszerűsége azonban tovább csökkenhet, ha a sztrájkok a karácsonyi utazást tervezőknek tesznek keresztbe.

„A Ryanair árfolyamában többszázalékos esést is hozhat az év végi sztrájk. A részvényesek aligha örülnek ennek, hiszen idén már el kellett szenvedniük egy nagyobb zuhanást, ősszel a szabadságolások miatti járattörlések okoztak látványos esést a kurzusban” – mutatott rá Tunkli Dániel, a Concorde vezető elemzője. A cég árfolyama az év elején még 14 euró körül mozgott a dublini tőzsdén, május végére 18,4 euróig emelkedett, sőt a nyári utazási szezon végén még a 19,79 eurót is elérte a Bloomberg adatai szerint. A járattörlések miatt október végére azonban 15,38-ig süllyedt a kurzus.

„A Ryanair leállásaiból a riválisok profitálhatnak. Ez látszik is például a Wizz Air stabil árfolyam-emelkedésén, a közép-európai piacra fókuszáló légitársaság jobban megbecsüli pilótáit, mint az írek. Nem véletlen, hogy a Ryanairt tömegesen hagyják el pilótái, hiszen máshol magasabb fizetést kapnak, és munkakörülményeik is jobbak” – fűzte hozzá Tunkli Dániel.

Az ír diszkonttársaság átlagos célára a Reuters adatbázisában 19,23 euró, ami 13 százalékkal magasabb a tegnap délutáni szintnél. Az előremutató cégérték/eredményesség (EV/EBITDA) mutató alapján a Ryanair 9,05-os mutatója magasabb a közvetlen versenytársakkal együtt számított 7,3-es szektorátlagánál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.