Cégvilág

Döntenek az egyetemes szolgáltatókról

A januári pályázatok után dőlhet el az, hogy mely távközlési cégek lesznek jogosultak egyetemes szolgáltatásra, és kötelezettek az ezzel járó feladatok elvégzésére.

Még januárban nyilvánosságra kell hoznia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) azt a pályázati felhívást, amelynek végén kiderül, hogy az egyes földrajzi területeken melyek az egyetemes távközlési szolgáltatók – közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejleszteti Minisztérium. (Mindezt háromévente vizsgálják meg, és most jár le az újabb ciklus.) Ez egyebek között azért lehet fontos, mert az egyetemes szolgáltatóknak például nyilvános telefonállomásokat is üzemeltetniük kell, mégpedig minden megkezdett háromezer lakosonként legalább egyet, háromezer főnél kisebb lélekszámú település esetében pedig településenként egyet. (A korábbi szabályozás minden megkezdett kétezer-ötszáz lakosonként írta elő legalább egy darab nyilvános telefonállomás működtetését.)

Forrás: MTI Fotó: Vajda János

Magyarországon a három legnagyobb szolgáltatónak, a Magyar Telekom Nyrt.-nek, az Invitel Zrt.-nek és a UPC Kft.-nek kell nyilvános telefonállomásokat üzemeltetnie saját volt koncessziós területein.

Az NMHH elnöke a kijelölési eljárás jogerős lezárását követően meg fogja vizsgálni, hogy mennyiben indokolt az egyetemes szolgáltatáselemek jogszabályban előírt felté­teleinek módosítása.

„A Magyar Telekom szolgáltatási területén jelenleg 5756 nyilvános telefont üzemeltetünk, ezeknek mintegy 90 százaléka telefonfülkében, közterületen található, a többi kórházakban, közlekedési csomópontokon, bevásárlóközpontokban” – közölte lapunkkal a távközlési cég. (A Telekom 2015 végén még több mint 6100 nyilvános készüléket üzemeltetett.) A nyilvános telefonok fenntartása jelentős összeget emészt fel, ami a teljesség igénye nélkül a készülékek és telefonfülkék karbantartási, üzemeltetési, takarítási költségéből tevődik össze, de ide sorolható még az áramköltség is. Az ügyfelek a városokban – elsősorban megyeszékhelyeken –, forgalmas területeken, például a bevásárlóközpontokban, közlekedési csomópontokban lévő készülékeket használják a leggyakrabban.

A nyilvános telefonok használata a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején volt a csúcsponton, ekkor egy nyilvános készülékről havonta több mint tíz órát telefonáltak a cég ügyfelei. Mára havonta kevesebb mint egy óra a készülékeink használata. Ez pedig alig fedezi a fenntartás költségeit

– emelte ki a Telekom.

Az Invitel szolgáltatási területén 1241 nyilvános telefonállomás működik, ami körülbelül 10 százalékkal haladja meg a törvényi kötelezettség alapján üzemeltetett számot – közölte lapunkkal a társaság. Ezek többsége általában a forgalmasabb utak, a főútvonalak mentén, a főtereken, a kiemelt intézményekben található. A tizenöt-húsz évvel ezelőttihez képest mára körülbelül 60 százalékkal csökkent a telefonfülkék száma, és évről évre fokozatosan, mintegy 20-30 százalékkal esik a nyilvános állomások forgalma is. Egy készülék átlagosan néhány ezer forintot forgalmaz egy hónapban, így egy fülkére körülbelül egy óra beszélgetés jut havonta.

A nyilvános telefonállomás üzletág összességében veszteséget termel, de az Invitel emellett is próbálja a fülkék küllemi állagát megőrizni. Általában öt-nyolc évente újít fel egy-egy telefonállomást. Rongálás napi szinten előfordul. A fülkék éves összbevételének 10 százalékát fordítják a rongálások helyreállítására.

A fülkék üzemeltetési veszteségének minimalizálására az Invitel vizsgálja az állomások forgalmát. Ahol tartósan esik a forgalom, és törvényes kötelezettsége sincs, ott megszünteti a készülékeket, és például alapítványoknak, intézményeknek adományozza. Ezeket kisebb-nagyobb átalakítással leginkább muzeális célra, könyvcserélésre vagy más, hasonló tárolóként alkalmazzák. A társaság korábban több reklámozással foglalkozó céggel is kötött szerződést, amelyek reklámfelületet biztosítottak. Ma a forgalmasabb útvonalak mellett az Invitel saját reklámjai láthatók a telefonfülkék hátoldalain.

Európai szinten foglalkoznak a témával

Az Európai Unióban napirenden van az európai elektronikus hírközlési kódex létrehozása, amely érinteni fogja az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatások, így a nyilvános telefonállomások üzemeltetésének szabályait is. A közösségi döntések következményeit a hatálybalépés után a magyar jogrendszerbe is át kell majd vezetni. | VG

 

Telekom nyilvános telefonfülke Invitel forgalom
Kapcsolódó cikkek