BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisvállalkozás terméke is hipermarket polcára juthat

A hipermarketek piacára beléphetnek ugyan a kisvállalkozások is a termékeikkel, de felkészülten és jól átgondoltan kell megérkezniük.

A kiskereskedelmi értékesítés legnagyobb volumenét a hipermarketek adják, és bár beléphetnek erre a piacra a kisvállalkozások is a termékeikkel, de felkészülten és jól átgondoltan kell megérkezni – mondta a Világgazdaságnak Kokas Sándor termékmediátor, a Green Rabbit Kft. ügyvezetője. Egy jó termék ugyanis önmagában még kevés ahhoz, hogy sikeresen helytálljon a hiperek világában. Az első lépés, hogy a vállalkozás felkészüljön és hiperképessé váljon. Ehhez nagyon jól meg kell ismernie a hipermarketek piacát és a már bent lévő cégek kínálatát. Az átfogó kutatás után önreflexióra is szükség van, meg kell vizsgálni a terméket és magát a céget is.

Meg kell vizsgálnia a cégeknek, mekkora árengedményeket és akciókat vállalhat
Fotó: Teknős Miklós

A szakember szerint fel kell mérni az adott termék piaci lehetőségeit: hogy miben más, mint a többi, mennyire pozicionált, mi az üzenete, és hogy ezt mennyire adja át a termék és megjelenése, vagyis tudatos termékmarketingre van szükség. Fontos szempont az értékesítésösztönzési terv megléte is, valamint elengedhetetlen a szervezetfejlesztési terv, sőt egy bizonyos szervezettségi szinttel már rendelkeznie kell a vállalkozásnak, amikor a hipermarketek piacára készül.

Azzal is számolni kell, hogy mit jelent az adott cég számára ez piackészletezési, illetve pénzügyi értelemben.

A vállalkozások gyakran ott rontják el, hogy nem informálódnak körültekintően, nem készülnek fel arra, mire számíthatnak a tárgyaló felektől. Ennek következtében akár ellenségesnek is érezhetik a hipereket, vagy ami még rosszabb, becsapva érzik magukat. A csalódás miatt pedig úgy gondolhatják, hogy nincs helyük ebben a világban, holott erről szó sincs – mondta Kokas Sándor. Hozzátette, az is gyakori hiba, hogy nincs jó stratégiája a vállalkozónak, csak álmai, amelyek önmagukban nem elegendők a sikerhez. Azt is ki kell találni, hogy jut el azok megvalósításához.

A hibák között megemlíti még, hogy a már benn lévő konkurens termékek másolásával is gyakran próbálkoznak, pedig ezzel a termék éppen az egyediségét veszíti el.

A bentlét menedzselése legalább annyira fontos, mint a bekerülésé, hiszen a cél az, hogy a termék a hiperek polcain maradjon hosszú távon, méghozzá jó helyen. Ehhez meg kell vizsgálnia a vállalkozásnak, hogyan tudja növelni a forgalmát, mekkora árengedményeket és akciókat tud vállalni, hogyan kerülhet a hipermarketek szórólapjára, tehát az áruház marketingjét is ismernie kell ahhoz, hogy jól érvényesüljön – tette hozzá a termékmediátor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.