Cégvilág

Egy éve húzódik az Emmi egyik oltóanyagtender-kiírása

Már másodszor tett közzé ajánlattételi felhívást háromféle oltóanyagra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), de még mindig nem tudni, hogy sikerrel zárul-e a közbeszerzés.

A 2017 márciusában indult ajánlattételi eljárásban a humán veszettség elleni vakcina esetében 15 ezer adag oltóanyagra, a hepatitis A elleni vakcina esetében tízezer adag oltóanyagra, a gyermekbénulás elleni vakcina esetében pedig ezer adag oltóanyagra nem talált pályázót az Emmi. Az eljárás becsült összértéke nettó 241,8 millió forint.

A második – 2018 eleji – megismételt eljárásban ugyan már mindhárom vakcinára érkezett ajánlattevő, de még nem tudni, lesz-e győztese a tendernek

– értesült a Világgazdaság. Az Emmi azt kéri a Közbeszerzési Hatóságtól, hogy mihamarabb hozzon döntést, mert a közbeszerzést már 2017-ben kiírták, ám a pályázatok többször is sikertelenül végződtek.

Fotó: MTI / Komka Péter

A közbeszerzési kiírásban az ajánlatkérő Emmi a legalacsonyabb árértékelési szempontot alkalmazza, vagyis az fog győzni, aki a legalacsonyabb árat ajánlja a vakcinákért.

Az eljárás amiatt is húzódik, mert az ajánlattételi dokumentumokat többször módosították. Egyszer azért, mert az Országos Tisztifőorvosi Hivatal jogutódlással megszűnt, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vette át a feladatait, később azért, mert egyetlen ajánlattevőtől sem érkezett ajánlat a tenderre – derül ki a Közbeszerzési Hatóságnak címzett minisztériumi levélből.

Az Emmi azt a három gazdasági szereplőt kérte fel ajánlattételre, amelyek a közbeszerzési tapasztalatok alapján az egyéves mennyiségre elegendő oltóanyagbeszer­zések során ajánlatot tettek. A kiírás szerint a Hungaropharma Zrt., a GlaxoSmithKline Kft. és a Teva Gyógyszergyár Zrt. tehet ajánlatot.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

oltóanyag ajánlattétel Emmi egészségügy tender
Kapcsolódó cikkek