Cégvilág

Tovább tart a kisüzemi sörfőzés lendületes bővülése

Magyarországon a sörgyártásból és -értékesítésből befolyt adók éves szinten megközelítik a 80 milliárd forintot, az iparág pedig több mint 30 ezer ember megélhetését biztosítja.

Szerdától vasárnapig Miskolc, azon belül is a diósgyőri vár ad otthont a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) által szervezett XII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustrának. Az eseményt a Földművelésügyi Minisztérium is támogatja, a tárcát vezető Fazekas Sándor lesz a fővédnök. Kiemelte: Magyarországon a sörgyártásból és -értékesítésből befolyt adók éves szinten megközelítik a 80 milliárd forintot, az iparág pedig több mint 30 ezer ember megélhetését biztosítja.

A piaci trendekhez igazodva várhatóan még inkább felértékelődik a kisüzemi gyártók jelentősége
Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Fazekas azt is hangsúlyozta, hogy a sörgyártás alapanyagait az agrárium biztosítja, ami a magyar gazdaság motorja, ezért úgy gondolják, hogy elengedhetetlen a söripar fejlődésének támogatása.

Mint mondta, a kisüzemek előállított hektoliterre vetítve több munkatársat foglalkoztatnak, mint a multinacionális gyártó cégek, egyúttal a piaci trendekhez igazodva várhatóan még inkább felértékelődik a jelentőségük.

A KSE-nek ma hatvanhét tagja van, ebből negyvenhat sörfőzdével is rendelkezik. Az egyesület több mint két évtizede minden második évben megrendezi a nemzetközi sörversenyt, ami a kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb szakmai viadalává nőtte ki magát. Az idén már hét országból nyolcvanhat főzde küldte el több mint háromszáz sörét a megmérettetésre, megduplázva a két évvel korábban indított sörök számát.

Az ágazatban rejlő növekedési potenciálról árulkodik, hogy a kisüzemi főzdékben előállított és forgalomba bocsátott sör mennyisége tavaly 499,9 ezer hektoliterfok volt, ez alapján 404,9 millió forint jövedéki adót vallottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint. Átlagosan 5 százalékos alkoholtartalommal számolva ez majdnem 100 ezer hektoliternek felel meg. Éves alapon dupláztak a kisüzemek, hisz 2016-ban még 247,1 ezer hektoliterfok után 200,2 millió forint volt a jövedéki adójuk.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

sörgyártás Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete
Kapcsolódó cikkek