BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor szövetségese a választási győzelem után újra örülhet: Babis pártja brutális pénzeket kap, így osztják szét az állami támogatást

A csehországi képviselőházi választások eredménye alapján hat párt kaphat állami támogatást ebben a parlamenti ciklusban. A legtöbbet a győztes ANO mozgalom kaphatja az összesen több mint félmilliárd cseh koronából.

Nemcsak a parlamenti mandátumokról, hanem a pártok állami támogatásáról is döntöttek a hétvégi csehországi képviselőházi választások. A hatályos törvények szerint a cseh állam az idén 545 millió koronát (mintegy 8,7 milliárd forint), a négy évvel korábbinál 30 millióval többet fizet ki pártoknak, amelyek a voksolás eredménye alapján legalább 1,5 százalékot szereztek.

cseh Leader of Spolu coalition Fiala and leader of ANO party Babis attend a televised debate
Hatalmas állami támogatásokról döntöttek a csehek / Fotó: David W Cerny / REUTERS

Állami támogatásra az idén a parlamenti alsóházba bejutott hat tömörülésen kívül még a kommunisták által vezetett Stacilo! (Elég volt!) szövetség is jogosult, amely megkapta a szavazatok 4,3 százalékát. A többi párt eredménye 1,5 százalékon aluli volt.

Az idén a megszerzett voksokért a legnagyobb összeget, mintegy 194 millió koronát a győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kapja, 

négy éve Andrej Babis mozgalma 145,8 millió koronával gazdagította kasszáját. A három kormánypártot tömörítő Spolu (Együtt) koalíció most 131,3 millió koronára jogosult, négy éve ez az összeg 149,4 millió koronát tett ki. A parlamentbe bejutott pártokon kívül a 4,3 százalékos támogatást szerzett Stacilo! szövetség a következő négy évben évi 8,6 millió koronára lesz jogosult.

Az állami pénzek kiosztásának logikája

A cseh állam a politikai pártoknak, mozgalmaknak és koalícióknak mindig a legutóbbi parlamenti, szenátusi, regionális és önkormányzati választás eredménye alapján folyósít támogatást. Ennek nagysága a választási eredménytől és a képviselők számától függ.

A képviselőházi választásokon legalább 1,5 százalékot szerző párt minden szavazatért 100 koronát kap az államtól. Ez például 65 százalékos választói részvétel esetén nagyjából 80 ezer korona.

A 3 százalékot és többet megszerző párt az előbbi támogatások mellett még további évi hatmillió koronás állami támogatással számolhat. 3 százalékon felül 5 százalékig minden 0,1 százalékért további 200 ezer korona jár, az ilyen pártok tehát akár évi tízmillió koronához is juthatnak.

A parlamentbe bejutott, azaz legalább 5 százalékot szerzett pártok minden képviselőért és szenátorért 900 ezer koronát kapnak évente, a regionális képviselőkért 250 ezer korona jár. A győztes ANO képviselői mandátumaiért ezentúl évente 72 millió koronát fog kapni, eddig ez az összeg 64,8 millió korona volt.

A parlamentbe jutott csoportosulások így már alapösszegként évi tízmillió koronára tesznek szert, és ehhez még a képviselői fejpénz is hozzáadódik.

A támogatási törvényt az idén még módosították, ez alapján például a kettős koalíciók támogatása egészen a megnyert szavazatok 8 százalékáig emelkedhet, a háromtagúaké pedig 11 százalékig. A mostani választásokon induló egyetlen beismert koalíció, a hárompárti Spolu (Együtt) így évente akár 22 millió koronás alaptámogatást is kaphat.

A tavalyi évben a cseh pártok és mozgalmak állami támogatása meghaladta a félmilliárd koronát.

Petr Pavel cseh államfő vasárnap reggel fogadta Andrej Babis volt kormányfőt, a hétvégi képviselőházi választásokat megnyerő ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét. A köztársasági elnök a nap folyamán még további öt pártvezetővel találkozik, majd a konzultációk hétfőn folytatódnak. Az elnöki iroda szerint tájékoztató jellegű megbeszélésekről van szó, amelyek alapján Petr Pavel eldönti, hogy kit bíz meg kormányalakítással.

Miután Petr Fiala rendbe tette, Andrej Babis learathatja a babérokat és vezetheti Csehországot

Mint a Világgazdaság korábban megírta, közel a 100 százalékos feldolgozottsághoz kimondható, hogy az Andrej Babis vezette, jobbközép ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója mozgalom nyerte a cseh választásokat. Míg az Ano 1 923 036 szavazatot kapott, addig az ellenzéki SPOLU 1 282 078-at.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált a választási győzelemhez. „Győzött az igazság! Andrej Babis meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!” – írta a miniszterelnök a közösségi felületén.

Babis arra építette kampányát, hogy a jelenlegi cseh kormány elárulta a nyugdíjasokat, kiéheztette a közszolgáltatásokat és „tönkretette az emberek életszínvonalát” azzal, hogy öntötte a pénzt Ukrajnába. Az ANO a csehek elégedetlenségét kihasználva már a tavalyi európai parlamenti és regionális választásokon is fölényes győzelmet aratott, és Babis most is erre alapozott, hogy maga mögé állítsa a szavazókat abban az országban, ahol a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt leginkább zuhant a reáljövedelem és lassú a talpra állás. A választók pedig ezt nem felejtik el és nem bocsátják meg Petr Fiala kormányának, amely elsősorban a költségvetési deficit csökkentésére összpontosított.

A Fiala vezette koalíció akkor bukott meg, amikor végre jó gazdasági hírekkel szolgálhatott: leszorította a költségvetési deficitet a GDP 2 százaléka alá, az infláció a 2022–2023-as két számjegyűről 2,5 százalékra lassult, ami a legalacsonyabb Közép-Európában, és a bruttó átlagbér a második negyedévben 49 402 koronára, a tavalyihoz képest 7,8 százalékkal nőtt. (Egy cseh korona 16 forint.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.