Cégvilág

Gyengébb negyedéves számokat vár a Moltól az Equilor

Éves bázison gyengébb eredményeket várhatunk a Moltól az első negyedévben – írja elemzésében az Equilor. Egyebek mellett ugyanis idén a magas olajár a tavalyi EBITDA legnagyobb hányadát kitevő downstream üzletágat negatívan érinthette, és ezt csak részben ellensúlyozhatta az upstream üzletág eredményjavulása.

A Mol kutatás-kitermelés üzletágánál forintban elszámolva éves bázison javuló EBITDA-ra (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számít az Equilor, amelyet elsősorban a jelentősen megugró olajárakkal és az érdemben változatlan kitermeléssel magyaráznak. Mindeközben a devizahatás visszafogta az eredményt – áll a vállalat közleményében.

A Brent ára 24 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévhez mérten, amely a Mol átlagos realizált szénhidrogén árát is feljebb nyomhatta, miközben a negyedéves kitermelés a januári érték közelében, napi 111 ezer hordó egyenérték körül alakulhatott.

Az USD/HUF kurzusa azonban 2014 vége óta nem látott szintre süllyedt a negyedév alatt, a forint dollárral szembeni erősödése pedig a forintra átváltott bevételre és az EBITDA-ra is összességében kedvezőtlenül hatott.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az emelkedő olajár az olajipari feldolgozó és értékesítési (downstream) üzletágot ugyanakkor rosszul érintette, amit a negyedéves finomítói marzs is tükrözött. A marzs romlása elsősorban a kőolajár számlájára írható.

A downstream eredményét továbbá a rijekai és a pozsonyi finomítók leállása miatti alacsonyabb termelés is ronthatta.

Az új petrolkémiai árrés negyedéves bázison javult, éves összehasonlításban viszont jelentősen csökkent. A marzs erózióját részben ellensúlyozhatta az éves bázison növekvő értékesítés és az EUR/USD kurzusából adódó pozitív devizahatás.

A Fogyasztói Szolgáltatások szegmenstől ismét kedvező EBITDA-ra számítunk. A Fresh Corner üzletek száma a 2017-es bázishoz képest jelentősen nőtt, megközelítve az 500-at.

A nem-üzemanyag termékek felfutó értékesítése és az éves bázison erősödő üzemanyag kereslet egyaránt kedvezően hathatott a szegmens eredményére.

A Mol készletpótlása egyre égetőbb kérdéssé válik, melyet felvásárlásokkal oldanának meg, függetlenül az Ina eladásától. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató már közölte is, hogy Oroszországban, Ománban és Pakisztánban is akvizíciós célpontokat keresnek. Emellett a befektetők és az elemzők fókuszában továbbra is az Ina sztori állhat.

Harmadával eshetett a Mol nyeresége

Bár a magas olajár összességében kedvezett a Molnak az első negyedévben, a nyomában járó magasabb finomítói költségek tompítják a profitra gyakorolt pozitív hatást.

 

upstream EBITDA downstream Mol negyedéves eredmény
Kapcsolódó cikkek