BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól járnak a vállalatok a fizetési határidők lerövidülésével

Kedvezően érinti a vállalatok fizetési szokásait a megfelelő gazdasági környezet, amelyben rövidültek a fizetési határidők  - közölte az Intrum nemzetközi követeléskezelő legutóbbi, első negyedéves felmérése eredményét, amiből kiderült: a magyar cégek nyitottan állnak az új uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályaihoz.    

A reprezentatív felmérésben 29 európai országból 9607, köztük 450 magyar cég vett részt. Magyarországon a kis-, közép-, és nagyvállalatok fizetési szokásait vizsgálták.

Az adatok szerint Magyarországon a számlák teljesítésére átlagosan a 26. napon kerül sor, míg tavaly 30 nap körül alakult a tényleges teljesítés időpontja. Ugyanakkor a kutatási eredmények alapján a súlyosan késedelmes, azaz a 30 napot meghaladó követelések aránya nem változott az elmúlt év során, továbbra is minden ötödik tartozás ebbe a kategóriába tartozik.

A tényleges teljesítés azonban jellemzően késedelemmel történik, az adatok szerint a hazai cégek 70 százalékát érinti a határidőn túli fizetés, ami nem szektorspecifikus

- közölték.

A felmérésből kiderült: a kedvező működési környezet nemcsak a fizetési határidők rövidülésében nyilvánul meg. Közel minden 5. hazai vállalkozás úgy látja,

a jövőben csökkeni fog adósainak száma, míg azok számának növekedésére alig 3 százalékuk számít.

A működési környezetben a legnagyobb változást a GDPR hozta, de a cégek nem számítanak arra, hogy túlzottan befolyásolná tevékenységüket a szabályozás. A hazai vállalatvezetők 6 százaléka kifejezetten pozitív véleménnyel van a GDPR szabályokat illetően.

A magyarok szerint a fizetési szokásokat nem befolyásolja érdemben a rendelet; a megkérdezett cégek közel fele úgy látja, a GDRP nem hoz változást a fizetési szokásokat illetően.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.