BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már két magánegészségügyi szolgáltató átment a Primus auditján

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hazai magánegészségügyi szektor évente 300 milliárd forintos forgalmat bonyolít.

Két vezető hazai privát egészségügyi szolgáltató szerezte meg először a transzparens, jogkövető és etikus magánegészségügyi szolgáltatók számára létrehozott iparági minősítést. Az Affidea és a Rózsakert Medical Center egy évig használhatja a ”Minősített Magánegészségügyi Szolgáltató” védjegyet – jelentette be Leitner György a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke. Hozzátette, az auditok a következő időszakban a Duna Medical Centernél és a Premed Pharmánál folytatódnak és a tervek szerint 2019 közepére mind a tizenkét Primus tagnál be is fejeződik.

A hazai magánegészségügyi szektor évente 300 milliárd forintos forgalmat bonyolít, aminek az egyharmada 100 milliárd forint a szürke zónában jelenik meg

– emelte ki a Primus elnöke.

A védjegyből leginkább a betegek profitálhatnak majd, ugyanis az iparági minősítés azt garantálja, hogy a páciensek megbízható helyen kezeltetik magukat. Betegbiztonsági szempontból komoly gond ugyanis, hogy nem minden szolgáltató ad számlát az ellátásról, pedig ennek hiányában a betegnek nincs a kezében semmi egy-egy kezelés után.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Emiatt sérülnek a betegjogok, nem érvényesíthetők a garanciák, probléma esetén a későbbiekben nehéz számon kérni a szolgáltatót.

Magyarországon ez az első eset, hogy az iparág szereplői – saját elhatározásból – független szakmai alapokon nyugvó komplex auditnak vetik alá magukat – mondta Leitner György. Hangsúlyozta, hogy a jövőben nem csak a Primus-tagoknak, hanem a többi kisebb magán egészségügyi szolgáltatónak is elérhetővé szeretnék tenni az auditot és a védjegy használatát.

A tanúsítási folyamat szigorú, nem szerezheti meg a védjegyet az a vállalkozás, ahol a próbavásárláskor nem adnak számlát, vagy hálapénzt fogadnak el. További kizáró ok a szükséges engedélyek hiánya, a feketén foglalkoztatott munkaerő, továbbá az is, ha a szolgáltatónak nincsen felelősségbiztosítása – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.