BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jó szakemberekre mindig vadászni kellett

Figyelemmel kell kísérni a legnagyobb, hazánkban jelen lévő cégeket, és hozzájuk kell igazítani a képzéseket – mondta a Világgazdaságnak G. Nagy Balázs, a Trenkwalder vezérigazgatója. Úgy látja, ma már hajlandók együttműködni az érintett vállalatok, közelebb kerülnek az egyetemekhez, a szakképző központokhoz.

Mennyire érzik meg a munkaerőhiányt? Milyen változást hozott?

Régen sorokban álltak az emberek az irodáink előtt. Nem az volt a probléma, hogyan szerezzük meg a munkavállalókat, hanem az, hogy ki lesz az ügyfél, aki hajlandó őket felvenni. Azóta ez megfordult, ma az a kihívás, hogyan tudjuk odacsábítani a munkavállalót. Szerencsére ehhez nekünk nem kellett nagyot változnunk, mások viszont ezt az akadályt nem ugrották meg, a piac érezhetően konszolidálódik. Mégpedig jó irányba: kezdenek kiszorulni azok a szereplők, amelyek nem úgy bántak a kölcsönzött munkaerővel, ahogy az elvárható lett volna.

Miben látja a munkaerőhiány megoldásának lehetőségét?

Magyarországnak nyitott gazdasága van, a globális piac változásai ezért kihatnak a hazai gazdaság teljesítményére is. Együtt kell élnünk azzal, hogy van munkaerőhiány és bizonyos területeken többlet is. Figyelemmel kell kísérni a legnagyobb, hazánkban jelen lévő cégeket, és hozzájuk kell igazítani a képzéseket. Úgy látom, hogy ez a folyamat erősödik, a cégek is hajlandók egyre jobban együttműködni, közelebb kerülnek az egyetemekhez, a szakképző központokhoz, de nyugat-európai összehasonlításban még mindig le vagyunk maradva, ott ez már húsz-harminc évvel ezelőtt elkezdődött. Nem kongatnék azonban vészharangot. Ahogy mi alkalmazkodtunk az ügyféligényekhez, úgy ez piaci szinten is működhet. Olyan munkákat hozzunk ide, amelyek elvégzésére ez a piac alkalmas, olyan tevékenységeket valósítsunk meg, amelyek középtávon kivitelezhetők, és akkor ez egy hosszabb távon is stabil munkaerőpiac maradhat. Ez a siker egyetlen kulcsa.

A magas fluktuáció mekkora teher a mindennapjaikban?

A jó munkaerőre mindig is vadászni kellett, ahogy csökken a számuk, úgy indul a cégek részéről a ráígérgetés. Ebben a folyamatban mindenki meghozza a saját egzisztenciális döntését. Ebben semmi új nincs, csak most azért látványosabb, mert a cégek jóval szélesebb alkalmazotti kört céloznak meg, hogy átcsábítsák magukhoz.

Mi indokolta a vezetőváltást

a Trenkwaldernél?

Nagyon jók a Trenkwalder magyarországi pozíciói, kinevelt a vállalat egy nemzetközi vezetőgárdát, több kollégánk a globális csapatban kapott pozíciót, az elődömet pedig egy nemzetközi óriásvállalat csábította magához, amit szintén sikerként könyvelhet el a cég. A vállalat nagy átalakuláson megy keresztül, ennek kidolgozásában már korábban is szerepet vállaltam, így amikor megüresedett a vezérigazgatói pozíció, már nagyjából tudtam, a felkérés elfogadásával mit vállalok.

Milyen változásokon megy át a cég?

Sokkal komplexebb szolgáltatásokat adunk az ügyfeleinknek, mint korábban. Ez nehéz folyamat, le kell vezényelni az átalakulást, új embereket és technológiákat kell beilleszteni a cég életébe, és a márka oldaláról is van dolgunk, mert eddig a Trenkwalder nem komplex szolgáltatóként volt ismert. Ráadásul a piacok gyors változása miatt minden átalakulás kockázatot is hordoz magában, hiszen az elmúlt húsz évben igen nagy fordulatokat láthattunk a munkaerőpiacon. Meggyőződésem azonban, hogy a kijelölt irány hosszú távon pozícióink további jelentős erősödéséhez vezet majd.

Hogy kell elképzelni ezt az átalakulást?

Olyan szolgáltatóvá akarunk válni, amely nemcsak az embert – fizikai valójában – juttatja munkához, hanem a munkaköröket, a teljes szervezetfejlesztési folyamatokat is menedzseli. Olyan partner lennénk, amelyhez nem úgy fordulnak, hogy kell még tíz ember, hanem például úgy, hogy csökkentenénk a termelési selejt szintjét 0,5 százalékkal. Akkor kimegyünk, megnézzük, és azt mondhatjuk, hogy a félszázalékos csökkentésből 0,2-et vállalunk. Vagy ha az ügyfél azt mondja, szeretné átalakítani a szervezetet, és egy új egységet alakítana ki egy másik városban, akkor mi végigvezetjük a folyamaton. Egyfajta külső szervezetfejlesztési osztályként segítjük. Ez már bőven túlmutat a puszta HR-tevékenységen, mert segítünk a digitalizálásban, a lokáció kiválasztásában, de akár termelést is átvállalunk az ügyféltől, kiszervezve a nem stratégiai területeket. Tehát sokkal komplexebbé válik a tevékenységünk, mint amilyen mondjuk tíz éve volt. Közben létrehoztunk egy külön adminisztrációs központot is, így az egyes irodákból a teljes munkaügyi adminisztrációnk átkerül egyetlen helyre.

Hogyan fogadják az ügyfelek ezt

a változást?

A mennyiségről a minőségre helyeztük át a hangsúlyt, különösen a munkaerő-kölcsönzésben. Ki kellett tisztítani a portfóliót, és az elmúlt két évben kialakult az az ügyfélkör, amelyet nagyon jól ki tudunk szolgálni. Ezen a területen a minőségért feladtuk a piacvezető pozíciónkat is, a veszteséges ügyletek azonban immár nem terhelik a működésünket. A közvetítésben pedig ezzel párhuzamosan óriási növekedést értünk el. Technoló­giai területen még erősítenünk kell, fontos beruházásokat tervezünk.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.