BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszállt az állam az Ózdi Acélművekbe

Több mint 30 millió euróért 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt a magyar állam az Ózdi Acélművekben – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az acélipar nagy kihívásokkal küzdő ágazat, amelynek

a megújítása a versenyképesség egyik fontos eleme. A szektor jelentőségét részben a magyar gazdaság struktúrája, részben a hazai építésgazdaság adja.

„A hazai építésgazdaság számára 2023-ig 25 ezermilliárd forintnyi megrendelést látunk, ami reményem szerint nőni fog. Ezt azzal is támogathatjuk, ha az alapanyagok jelentős részét magyar gyáraktól lehet beszerezni” – emelte ki. Másfél évig dolgoztak a projekten, hosszú átvilágítási folyamat előzte meg a döntést. A többségi tulajdonos 60 millió euró értékű technológiai beruházást, eszközbeszerzést hajt végre annak érdekében, hogy a cég magasabb színvonalon, komplexebb termékekkel, nagyobb hatékonysággal láthassa el a feladatát. Az állami szerepvállalás lehetővé teszi, hogy az Ózdi Acélművek 500 dolgozójának a munkahelye biztonságban legyen, az állások száma növekedjen, továbbá az intézkedés hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez is. | K. M.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.