BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fenntartható fejlődést támogatják

KM | Akár 40 ezer euró vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek a Climate-KIC Accelerator programban azok a startupok, amelyek a legjobb ötletekkel rukkolnak elő. A másfél éves programban azon dolgoznak a mentorok és az ötletgazdák, hogy az innovatív megoldásokat közösen piacképessé és gazdaságilag is életképes vállalkozássá alakítsák. Idén a KPMG is hozzájárul extra mentorálással a programban részt vevő startupok sikeres üzleti fejlődéséhez – olvasható a Klímainnovációs Közösség honlapján közzétett pályázati felhívásban. A program legfőbb célja, hogy a fenntartható fejlődést elősegítő megoldásokat támogassa, ezért olyan startupok jelentkezését várják február 28-ig, amelyek a klímaváltozásból eredő kihívásokra technológiai és üzleti megoldást tudnak nyújtani. A tavalyi programba húsz magyar startup került be, és végül nyolcan támogatást is kaptak az ötletük megvalósítására és továbbfejlesztésére.

Az anyagi támogatás mellett üzleti segítséget is kapnak a program résztvevői. A háromlépcsős folyamat során a mentorok a startupok üzleti modelljének felépítését is segítik, piaci ismereteket nyújtanak, és felkészítik őket a befektetők megkeresésére. A programra bármilyen fázisban lévő startup jelentkezhet. Az ötletek terén nincsenek szigorú megkötések, a lényeg, hogy olyan új termékkel vagy szolgáltatással rendelkezzen a startup, amely a hagyományos megoldásoknál „zöldebb”, energiahatékonyabb, kevesebb hulladékot termel, vagy alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása. Eddig összesen 450 millió eurónyi forrást adott startupoknak a greentech inkubációs program, és 2010 óta ezer startupnál is többnek segített az indulásban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.