BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A sikeres bemutatkozás négy szabálya

Nagy befektetők figyelmét is fel lehet kelteni egy jó villámprezentációval (pitch), ha három percben jól be tudja mutatni a cégét egy vállalkozó. A K&H szakemberei szerint négy kritikus részletre kell odafigyelni a bemutatkozás során: valóban rövid legyen, a megoldandó probléma bemutatása, egy jó sztori és a befektetői nyelvhasználat. A pitch legnagyobb kihívása, hogy egyszerre kell rövidnek és érthetőnek, ugyanakkor mégis izgalmasnak és lelkesítőnek lennie. Ahhoz, hogy ez a három perc valóban hatásos legyen, a termékre és a cégre vonatkozó legfontosabb információkat és adatokat mindenképpen röviden, lényegre törően kell elmondani. Továbbá a hallgatóság érdeklődésének felkeltése érdekében meg kell nevezni azt a fő problémát, amelyre megoldást kínál

a termék. Ezzel lehet ugyanis elérni, hogy valóban kívánatossá váljon. Ahhoz, hogy a villámprezentáció igazán egyedi és felejthetetlen legyen, jó egy meglepő, ám hatásos történet beékelése, amely segíti a megértést, és növeli a hallgatók érzelmi elköteleződését. Mindezek mellett pedig nagyon tudatosan kell figyelni a nyelvhasználatra. A feltételes mód helyett kijelentéseket érdemes megfogalmazni. Ha ugyanis a cégről vagy termékről feltételes módban beszél az előadó, akkor könnyen összekeveredik az álom és a valóság. Egy pénzügyi befektető nem fog pénzt adni csak azért, hogy valaki megvalósíthassa az álmát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.