Műtárgypiaci indexet indított itthon a BÁV
A műtárgy mint befektetési eszköz ismertségének növelése és népszerűsítése érdekében a BÁV Műtárgybefektetési index néven trendkutatást indított, amely a magyar vásárlók műtárgybefektetési szándékának alakulását méri fel minden évben – tájékoztatott a vállalat. A GfK Hungáriával közösen készített reprezentatív kutatás most publikált első hulláma szerint 2018 decemberében az index értéke a 0-tól 100-ig terjedő skálán 39 volt, így elmondható, hogy bár a hazai műtárgypiacot az utóbbi években folyamatos növekedés jellemezte, a szektor még jelentős potenciált tartogat a befektetőknek.
Az index 22, különböző dimenziókba sorolható elemből áll, amelyekből hét részindexet hoztak létre. A részindexeket olyan – fogalmilag összetartozó – elemek alkotják, mint a jövőbeli anyagi kilátások, a befektetői kockázatvállalás, a hozamvárakozások, a műtárgypiac ismerete, a bizalom vagy a műtárgyak presztízse. A kutatás szerint a férfiak, a felsőfokú végzettségűek és a legfeljebb kétfős háztartásokban élők körében magasabb az index értéke. Ugyanakkor – tették hozzá – hangsúlyozni kell, hogy az index több kutatási hullám után válik igazán elemezhetővé.


