BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási érdeklődés fogadta a HR-tech hazai zászlóshajóit

A londoni Unleash konferencia Európa legnagyobb HR-tech rendezvénye. Az esemény a HR-szakma elitjének gyűjtőhelye, a világ minden tájáról érkeznek döntéshozók. A látogatók itt találkozhatnak a jövő HR-megoldásaival, diszruptív és innovatív technológiákkal. A szakmában ma a HR digitális átalakulása, a date-driven folyamatok, a smart data, a talent management és a dolgozói elégedettség jelenti a legnagyobb kihívást és lehetőséget. Ezekbe nyerhettek bepillantást a résztvevők és a kiállítók, köztük két magyar sikersztori is, a Talentuno és a Codecool. Az előbbi, diszruptív HR-technológiát kínáló startup nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a HR demokratizálását. A Talentuno a szakma Ubere, a közösség erejére épít. A platform lényege, hogy a felhasználó állásokra ajánlhatja az ismerőseit. Sikeres elhelyezés után a MatchMakerek, tehát a felhasználók, akik jelölteket ajánlanak be állásokra, borsos jutalékokat kapnak. „A tendenciák azt mutatják, hogy a HR-folyamatok egyre drágábbak és egyre lassabbak. A toborzási folyamatok felpörgetésére nyújt alternatívát a Talentuno. A hazai piacon lévő nemzetközi vállalatok már most is nagyon lelkesek, de az Unleashen is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk” – mondta Kelliár Zsolt, a Talentuno társalapítója.

A másik magyar startup, a Code­cool programozóiskola fejlesztőtehetségeket szállít ügyfelei számára. A képzések során a diákok a technológiák mellett olyan készségekre is szert tesznek, mint a csapatmunka, a komplex üzleti gondolkodásmód vagy az agilis metódusok ismerete – ezek megléte a garancia a munkáltató elégedettségére. „Az Unleash remek terep arra, hogy felmérjük a piacot, felpörgessük a nemzetközi terjeszkedésünket, és hogy ehhez releváns együttműködő partnereket találhassunk. Nemrég kaptuk meg a 3,5 millió eurós befektetést, melyet újabb európai campusok nyitására fordítunk” – mondta Bonyhádi Gábor, a cég marketingigazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.