Postán is értékesítenek vonatjegyet
A debreceni 20. számú (Malompark) postán idén januárban próbaüzemben kezdte meg a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve – a MÁV-Start és a Magyar Posta megállapodása szerint – áprilistól további 16 postán érhető el ez a szolgáltatás. A teszt idején Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben kettőn, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon és Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek. Ha a 17 postán bevezetett vonatjegy-értékesítés kedvező fogadtatásra talál, a kiértékelés után a két állami vállalat további postákra is kiterjesztheti az új szolgáltatást.
A postákon – a saját rendszerhez kapcsolva – a MÁV-Start jegyeladási rendszerét használják, annyi eltéréssel, hogy bizonyos szolgáltatásokra, például a megvásárolt jegyek cseréjére, árának visszatérítésére és nemzetközi vasúti jegyek értékesítésére a postákon nincs lehetőség. Ilyen igények esetén továbbra is a vasútállomásokon történő ügyintézés javasolt. A postai ügyintézők a jegyértékesítéssel kapcsolatban, például menetrendről, elérhető kedvezményekről tudnak felvilágosítást adni, de az utazás tervezésekor a részletekért elsősorban a MÁV-Start információs csatornáit érdemes használni.


