Kezdődik a munkavédelmi kampány
Az építőipari cégek és az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen kétéves, országos tájékoztató kampányt indít. Bodó Sándor, a PM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: tavaly 915 munkabaleset történt az építőiparban, ebből huszonkettő halálos kimenetelű volt, hét pedig súlyos csonkolással végződött. Ezért döntöttek a kampány beindítása mellett. Idén a tájékoztatáson lesz a hangsúly, 2020-ban már a munkavédelmi ellenőrzések kerülnek előtérbe. Szalados László, az ÉVOSZ elnökségi tagja szerint az építőipari cégstruktúra annyira elaprózódott, hogy számos építkezésen nem megfelelő színvonalú a munkavédelem. | VG


