BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tuniszi magyar kálvária

Közel 16 órás várakozás után érkezett meg szombat reggel nyolc óra előtt Budapestre a Tunisair járatával az a 100-120 utas, aki Tunéziában nyaralt több utazási iroda szervezésében – a legtöbbjük utazásszervezője a Kartago Tours volt. Ugyancsak tetemes, csaknem egynapos csúszással kezdődött a nyaralás azoknak az utasoknak, akik pénteken indultak volna az észak-afrikai országba pihenni.

A légitársaság járatot teljesítő gépe meghibásodott, és a hatóságok nem engedélyezték a felszállást. A járat kiváltására a Tunisairnek nem volt kapacitása, miután csütörtökön Tuniszban két – egyébként a rendőri szervek, tehát nem turisták ellen irányuló – robbantásos merénylet is történt, és rengeteg nyaraló döntött úgy, hogy idő előtt haza­utazik. A sajtóban megjelent hírek szerint a péntek délelőtti és az esti járatot összevonták, ám voltak, akik a szombat hajnali járatra sem fértek fel.

Az Európai Unió 2014 óta szabályozza a légi járatok késésére vonatkozó kártérítési felelősséget, a szabályozás nem tesz különbséget menetrend szerinti, diszkont- (fapados) vagy charterjáratok között. A kártérítés a rendelet szerint akkor jár, ha a késés a légitársaságnak felróható okból történik, s az nem számít vis maiornak, azaz nem állnak fenn a légi járat működésével össze nem egyeztethető időjárási körülmények, váratlan repülésbiztonsági hiányosságok, adott esetben sztrájkok, amelyek egy üzemeltető légi fuvarozó működését befolyásolják. Az utasoknak kárenyhítést vis maior esetén is nyújtani kell – ez lehet szállás biztosítása (ezt néhány utasnak a hírek szerint az utazási iroda intézte), étkezési és a telefonálási lehetőség biztosítása.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége azt javasolja a pórul járt utasoknak, hogy minél előbb nyújtsák be egyénileg is kárigényüket, és jelezzék közvetlenül írásban az utazásszervezőknek. Fontos megőrizni és megküldeni minden olyan papírt, dokumentumot (számlát, nyugtát), amely igazolja, hogy a járatkésés miatt költségeik merültek fel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.