BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobban veszik a Mercedest

Bíztató eladási számokkal indította az év második felét a Daimler járműipari konszern a nem túl rózsás első fél év után, az új kompakt Mercedes-Benzi modellek piaci sikerének köszönhetően.

A Daimler szerdai közleménye alapján júliusban 189 ezer Mercedes-Benz márkájú autót értékesített a konszern, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A javuló eladási számokhoz a 13 százalékkal megnövekedett kínai értékesítések mellett az észak-amerikai és az európai forgalom is hozzájárult.

Az eladások növekedése elsősorban a Mercedes-Benz márka A és B osztályában bemutatott új modellek piaci sikerének volt köszönhető. A küszöbön álló modellváltás a két modellosztály forgalmát az év első felében számottevő mértékben visszavetette. A nagyobb SUV modelleknél pedig júliusban már kevésbé csökkentek az értékesítések, mint az év első felében.

Fotó: DAIMLER AG

Az eladások júliusi javulásával együtt is az év első hét hónapjában leszállított 1,32 millió Marcedes-Benz autóval még 2,4 százalékkal áll mínuszban a Daimler az egy évvel korábbi forgalmához képest. A Smart márkával együtt az évből eltelt hét hónap alatt értékesített 1,39 millió autó 2,8 százalékkal marad el a 2018-as megfelelő periódusban eladott mennyiségtől.

Britta Seeger a Daimler személygépkocsi üzletágának értékesítési igazgatója a beszámoló alkalmából jelezte, hogy

az idei teljes évre a konszern a tavalyival nagyjából megegyező értékesítési volument irányzott elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.