November 1-jén Cosmo Consult Kft.-re változott a több mint száz informatikai és üzleti szakembert alkalmazó Xapt Solutions Kft. neve, miután a társaságot és romániai leányvállalatát megvásárolta a németországi Cosmo Consult csoport. Az előző többségi tulajdonos – már több mint egy évtizede – az ausztriai New Frontier csoport volt. „Az akvizíció révén egy erős szakmai csapathoz csatlakoztunk, amely több mint húsz éve van a piacon, és fő profilját ugyanúgy a Microsoft Dynamics üzleti alkalmazásai jelentik, mint a Xapt Solutionsnek, amely piacvezető ebben a szegmensben Magyarországon” – mondta a Világgazdaságnak Polocz Anett, a Cosmo Consult Kft. ügyvezetője. A társaság létszámban, árbevételben legalább 50, exportteljesítményben pedig 10 százalékos növekedést tervez a következő öt évben. A magyar cég saját fejlesztésű, iparág-specifikus termékeit szeretné elérhetővé tenni azokban az országokban, amelyekben a Cosmo már jelen van, a magyarországi piacra pedig az anyavállalat megoldásait hozza majd be.
Az elmúlt két évet veszteséggel zárta a cég, a háttérben a Microsoft üzleti modellváltása állt: a Xaptnak ugyanis eddig egyszeri tételt jelentettek a bevétele mintegy felét kitevő licencdíjak, de két éve havi díjas megoldásra váltott a Microsoft. A Cosmo Consult vezetése az idén már nullszaldót, jövőre ismét nyereséget vár. A társaság az ügyvezető tájékoztatása szerint a hazai Dynamics piacán több mint 50 százalékos részesedéssel rendelkezik, ami reményei szerint a közeljövőben 5-10 százalékponttal nő. A régió bővülő piacán is vannak még kiaknázatlan területek, Magyarország és Románia jó bázisa lehet egy esetleges későbbi terjeszkedésnek.
A magyarországi cég árbevételének kevesebb mint 10 százaléka származik kivitelből. „Biztosak vagyunk az exportunk növekedésében, ugyanis szaporodni fog a nemzetközi projektjeink száma, mert szeretnénk, ha magyarországi kollégáink nemzetközi tapasztalatokra is szert tennének. Nagyjából 20 százalékra ugrik majd az exportarányunk, de ez már a plafon lesz, mert a fókusz a hazai piacon marad” – emelte ki Polocz Anett. Részben a nehéz munkaerőpiaci helyzet miatt a vállalat a Soproni Egyetemmel közösen Microsoft üzleti alkalmazás oktatásába kezdett. Egy irodát is létrehozott, amely a tervei szerint hamarosan erős fejlesztői központtá válik. A vezetés azért választotta a Soproni Egyetemet, mert nagyon elégedett az ott végzett kollégák tudásával. A vállalatnak Bécsben is van irodája, így az ottani munkatársaik egyszerűen vehetnek majd részt nemzetközi projektekben.
Háttér
Az Xapt magyarországi családi vállalkozásként indult az ezredfordulón. Előbb nagyvállalatoknak kínált vállalatirányítási rendszereket, majd kkv-knak informatikai megoldásokat. 2011-ben a CRM-terméket is felvette a portfóliójába, így már a Microsoft üzleti alkalmazásainak egészét, sőt az ezekre épülő saját termékeit is kínálhatja. Egyik üzletágából alapították 2017-ben a Xapt Solutions Kft.-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.