BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Honi alkotások a bukaresti seregszemlén

Az elmúlt egy év magyar filmtermését mutatja be a 13. Bukaresti Magyar Filmhét, amelyen nemzetközi fesztiválokon díjat nyert alkotásokat és felújított régebbi magyar filmeket is láthat a román közönség – közölte hétfőn a Balassi Intézet bukaresti központja. A fesztivál november 10. és 18. között zajlik majd a román fővárosban.

Idén több romániai filmfesztiválon is magyar film nyert díjat, emellett az elmúlt években számos magyar film került romániai moziforgalmazásba, ezért a bukaresti filmhéten hangsúlyos szerepet kap a helyi filmforgalmazókkal folytatott párbeszéd. Ennek egyik mozzanata lesz az a találkozó, amelyen Bereczki Csaba, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója érdemi tájékoztatást ad a magyar filmforgalmazásról romániai fesztiválszervezőknek, forgalmazóknak és kritikusoknak – írja a távirati iroda.

A felújított magyar filmekre idén kiemelt figyelmet fordítanak, egyrészt a 30 éve szabadon emlékévhez kapcsolódóan, másrészt annak köszönhetően, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap 2017-ben meghirdetett filmrestaurálási és filmdigitalizálási programja keretében évi 25-30 magyar játékfilmet újítanak meg. A közönség ezekből láthat néhányat a bukaresti filmhéten.

Az 1989–1990-es kelet-európai és magyarországi változásokra reflektáló szekcióban bemutatják Török Ferenc Moszkva tér, Forgács Péter NémetEgység@Balaton – Mézföld, Gazdag Gyula Magyar krónikák I-II., Schiffer Pál Elektra Kft., avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába, Almási Tamás Tehetetlenül című alkotását.

A filmhéten lesz a bukaresti premierje számos olyan magyar nagyjátékfilmnek, amely a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést begyűjtött: Pálfi György Az Úr hangja, Bergendy Péter Trezor, Topolánszky Tamás Curtiz, Ujj-Mészáros Károly X – A rendszerből törölve, Nagypál Orsi Nyitva című filmjét láthatja a közönség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.