Cégvilág

Elmaradt a várakozásoktól Tiffany profitja

A negyedéves bevétel 1,012 milliárd dollárról 1,015 milliárd dollárra nőtt. Egyedül Japánban nőtt a cég negyedéves bevétele.

Elemzők által vártnál kisebb lett a Tiffany & Co ékszerház negyedéves profitja és bevétele.

A New York-i székhelyű ékszeripari vállalat azt közölte, hogy a pénzügyi harmadik negyedévében, az október végével zárult három hónapban az adózott eredménye 78,4 millió dollárra, részvényenként 65 centre csökkent az egy évvel korábbi 94,9 millió dollárról, részvényarányosan 77 centről.

Elemzők nagyobb, 87 cent részvényarányos profitra és jelentősebb, 1,037 milliárd dolláros bevételre számítottak.

Fotó: AFP

A Tiffany negyedéves bevétele Észak- és Dél-Amerikában 4 százalékkal, 423 millió dollárra, Európába pedig 3 százalékkal, 111 millió dollárra csökkent, az ázsiai és csendes-óceáni térségben 294 millió dolláron stagnált,

Japánban 19 százalékkal, 169 millió dollárra emelkedett, minden más térségben együttesen 13 százalékkal, 17 millió dollárra zsugorodott.

Az 1837-ben New Yorkban alapított Tiffany cég október végén 323 üzlettel rendelkezett világszerte – az egy évvel korábbi 321 üzlettel szemben -, ezen belül 124 boltja volt Észak- és Dél-Amerikában, 90 az ázsiai és csendes-óceáni térségben, 56 Japánban, 48 Európában és öt az Egyesült Arab Emírségekben.

A múlt héten jelentették be, hogy a francia LVMH luxuscikk-forgalmazó konszern 14,7 milliárd euróért (16,2 milliárd dollárért, részvényenként 135 dollárért) megveszi a Tiffanyt.

Tiffany & Co bevétel ékszer
Kapcsolódó cikkek