A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig csaknem 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 64 ezer forint, alig 2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50–100 ezer forint közötti. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. Az átlagos foglalási hossz két éjszaka. „A vendégek 38 százaléka két, 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu csoport vezérigazgatója.
Jellemzően 71 nappal előre lefoglaljuk a szilveszteri kikapcsolódás helyszínét. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti cél, de sokan látogatnak el évet búcsúztatni Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. „A vendégek többsége apartmanban (27 százalék), vendégházban (19,35 százalék), panzióban (17,76 százalék) és háromcsillagos hotelben (17,5 százalék) hajtja álomra a fejét az éjféli koccintást követően” – közölte Szigetvári József. Aki külföldön tervezi köszönteni a 2020-as esztendőt és egyben az új évtizedet, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresi fel, de Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők. A szállásadók pezsgős koccintással, malacfogásokkal, gálavacsorával, esetenként tűzijátékkal csalogatják a vendégeket, mindezek mellett divatos ilyenkor sztárvendéggel is hozzájárulni az emelkedett hangulathoz – áll a portál közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.