BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többen használják a MÁV applikációját

Felülmúlta a várakozásokat az év első bérletvásárlási hulláma, hét nap alatt több bérletet vásároltak a MÁV-alkalmazáson keresztül, mint egész decemberben, vagyis jól láthatóan rohamosan nő az applikáció népszerűsége – közölte a vasúttársaság. Tavaly csaknem 4,6 millió belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a társaság alkalmazásán keresztül. Tavaly januárban 4,2 százalék volt az app aránya az eladott jegyek számában, decemberre ez 9,5 százalékra, vagyis több mint a duplájára nőtt. Ezen belül az értékesített jegyek száma 2019 utolsó negyedévében megháromszorozódott az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Idén január első hetében már több mint 108 ezer darab jegyet vásároltak a MÁV alkalmazásán keresztül, ugyanez 2019 első hét napjában még kicsivel 42 ezer alatt volt.

A bevezetése óta ez idáig 1300-nál is több vasúti bérletet vásároltak az applikációban, ezek 53 százaléka tanulói, 47 százaléka dolgozói bérlet, 15 százalékukat pedig elektronikus személyi igazolványhoz rendelve váltották. További érdekesség, hogy az app segítségével a legtöbben a szobi vasútvonalon váltottak menetjegyet. A szolnoki és a székesfehérvári vonal végzett még a dobogón. A mobilalkalmazás nyújtotta lehetőséggel vasúti bérletet szintén a főváros elővárosi szakaszain váltottak a legtöbben. Az élen a Budapest és Vác közötti utazás végzett, a második legnagyobb számot Kelenföld és Érd alsó, a harmadikat pedig a Nyugati pályaudvar és Dunakeszi-Gyártelep vonala érte el.

A további fejlesztések befejeztével a tervek szerint már ez év első felétől lesz lehetőség menetjegyet váltani a felszállási állomásról a menetrend szerinti indulási idejénél később induló vonatra is az alkalmazáson keresztül. Az elképzelések szerint nem kell majd külön regisztráció az internetes jegyvásárlási felülethez és a MÁV-applikációhoz, mivel ezeket egységesíti a vasúttársaság. Tovább fejlődnek az alkalmazás utastájékoztatási funkciói is. A Budapest–Bécs viszonylatban várhatóan nemzetközi menetjegy vásárlására is lehetőség nyílik.

Fogy a menetidő

A menetrendfejlesztés eredményeként 17–34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje. A Göcsej Intercity vonatokkal három óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba. Az új menetrend szerint naponta hét pár intercity közlekedik a korábbinál kényelmesebb, magasabb komfortú kocsikkal. | VG

Tavaly mintegy

4,6

millió menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.