Cégvilág

Scheer Sándor: az építőipar kifehérítését is segíthetné az online kassza

A tavaly mintegy 177 milliárd forintos árbevételi rekordot elérő Market Építő Zrt. nyugat-európai mintára új üzletágat fejleszt a Nemzeti kötvényprogramban való részvétellel – mondta a Világgazdaságnak Scheer Sándor, a cég alapító-vezérigazgatója, aki az építőipar megtisztulásáról, az állami megrendelésekről, az ukrán munkavállalókról, a stadionépítésekről és egy újabb válság lehetőségéről is beszélt lapunknak.

A Market Építő Zrt. 138 milliárd forintos árbevétele hétmilliárdos profittal párosult 2018-ban, ezek után hogyan alakult pénzügyileg 2019?

Mintegy 177 milliárd forintos forgalomig jutottunk, a nyereség pedig az egy évvel korábbi szint körül alakult. Ez önmagában a Market teljesítménye, az összesen tíz, köztük öt nagyobb leányvállalat pedig hozzávetőleg további 30 milliárd forint értékű munkát végzett el, de ebből külső szereplőknek csak 5 milliárd forint értékben, a többi 25 milliárd az esetükben az anyacég megrendeléseiből tevődik össze. Így csoportszinten 182 milliárd forintos árbevétel a realitás 2019-re, de mire az összes decemberi teljesítést kiszámlázzuk, ezek a számok minimálisan még változhatnak.

Mindez éves alapon csaknem 30 százalékos bővülés. Minek tudható be ez a jókora ugrás?

Annak, hogy elnyertünk egy jelentős projektet, a leendő debreceni BMW-gyár terület-előkészítési munkáit, és ez már 2019-ben 15-16 milliárd forinttal megemelte a forgalmat. A többi növekedés tervezett, kalkulált volt.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

Melyek voltak a megrendelés volumene vagy presztízse miatt igazán jelentős beruházások?

Szakmailag szerencsés helyzetben vagyunk, mert a mélyépítéstől a szerkezetépítésen át a generálkivitelezésig a teljes vertikummal foglalkozhatunk. Építettünk szép számmal irodaházakat, ipari, logisztikai létesítményeket, de ha mégis ki kellene emelnem egy átadást, akkor az a Párisi Udvar, amely műemlék-felújítás és szállodaépítés is egyben. De sosem akartuk beskatulyázni a céget, hogy mi csarnok- vagy műemlék-specialisták vagyunk, az építőipar minden hangszerén tudunk játszani.

Nem sok évente negyven-ötven projektet vinni párhuzamosan?

De az, éppen ezért a darabszámot harminc-harminckettőre csökkentettük, hogy ne aprózzuk el magunkat. A minőségi munka nagyobb figyelemmel és több gondossággal párosul. A megrendelők a nagyobb leterheltségünk ellenére sem panaszkodtak, de nekünk könnyebb átlátni, összefogni így a munkafolyamatokat.

A teljes interjút elolvashatják a Világgazdaság hétfői számában

üzletág fejlesztés BMW Market Építő Zrt.
Kapcsolódó cikkek