Cégvilág

Kezd normalizálódni a patikák forgalma az őrült roham után

Egy-két héttel ezelőtt három-négyszeres forgalmat bonyolítottak le a gyógyszertárak, de most már kezd visszaállni a korábbi rend a patikákban.

Az élelmiszerüzletekhez hasonlóan a gyógyszertárakban is kezd normalizálódni a forgalom – mondta a Világgazdaságnak Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója.

Egy-két héttel ezelőtt három-négyszeres forgalmat bonyolítottak le a gyógyszertárak, de most már kezd visszaállni a korábbi rend a patikákban.

A gyógyszertárakba betérő betegek száma normál esetben is megnő a fizetések és a nyugdíjak érkezése után, ez most egybeesett a kihirdetésével. Ennek következtében valószínűleg többen igyekeztek hamarabb kiváltani a szokásos gyógyszereiket. De – mint mondta –

a gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek kitartó munkájának köszönhetően a betegek nagy része mostanra be tudta szerezni a szükséges készítményeket, és a 15 óra utáni boltzárnak is szerepe lehet a patikák forgalmának csökkenésében.

Hatott a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a tiszti főgyógyszerész által is többször közzétett felhívás, hogy

lehetőleg csak egy-két havi gyógyszert váltsanak ki a betegek, mert az ellátás folyamatos lesz, nem kell gyógyszerhiányra készülni.

Fotó: Unger Tamás / UT Vas Népe

A patikákban a vény nélkül kapható termékek között a legkeresettebb a szájmaszk, a fertőtlenítő folyadék, a gumikesztyű, a C-, a D-vitamin és az érintés nélküli lázmérő. A HGYSZ szakmai igazgatója elmondta: az összes gyógyszertár és nagykereskedő minden forrást felkutat, hogy a szükséges termékeket beszerezze, és igyekeznek folyamatosan biztosítani az ellátást.

A Hungaropharma Zrt. szerint is alábbhagyott a múlt heti roham a gyógyszertárakban – mondta a Világgazdaságnak Feller Antal, a cég vezérigazgatója. Jó hír, hogy

ugyan lassabb, de folyamatos a nagykereskedelmi raktárkészletek utántöltése, mivel a járvány hónapjaira is készülni kell.

De Feller Antal arra is rávilágított, hogy nehézkes a szájmaszkok beszerzése, hiszen a nagykereskedők nem tudnak a kormányokkal versenyezni, mert Kínával és az orvosi maszkokat gyártókkal kormányzati szinten zajlanak a tárgyalások. Hozzátette: ők nem találnak nagy mennyiségben jó minőségű, tanúsítvánnyal rendelkező, elérhető árú és megfelelő feltételekkel megvásárolható termékeket.

A cikket a Világgazdaság csütörtöki számában is elolvashatja!

gyógyszertárak Marjai Tamás Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége gyógyszeripar Feller Antal hungaropharma
Kapcsolódó cikkek