Súlyos szigorítást kezdeményez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a kiskereskedelmi áruházláncokkal szemben, ha továbbra is az importárukat favorizálják a magyar élelmiszerek helyett – írja közleményében a NAK. Piaci szereplők és szakmai szervezetek jelzése szerint ugyanis több áruházlánc egyre erőteljesebben helyezi előtérbe a nemzetközi piaci helyzet miatt esetenként olcsóbban beszerezhető behozott áruk vásárlását, ezzel visszaszorítva a hazai termékeket a polcokon. A kamara ezért arra kéri az áruházláncokat, hogy ebben a nehéz időszakban elsősorban magyar termelők és feldolgozók termékeit preferálják, különös tekintettel a húsra, a tejtermékekre, a zöldségekre és a gyümölcsökre. A NAK jelezte a kormánynak, hogy tegyen intézkedéseket a külföldi termékek dömpingáron való importja ellen. Továbbá azt javasolja, hogy amennyiben az áruházláncok nem változtatnak üzletpolitikájukon, és nem növelik a magyar termékek részarányát, akkor 15 óra után csak élelmiszert lehessen vásárolni az áruházakban. Ezzel egyúttal megszűnne például a nem élelmiszerek terén az előnyük azon üzletekkel szemben, amelyek 15 óra után nem lehetnek nyitva.
A járványhelyzet miatt minden országban előtérbe helyeződik a hazai termékek támogatása, a saját piac védelme. Ezért a magyar gazdaság stabilizálása érdekében különösen fontosak azok a termékek, amelyeket magyar emberek magyar alapanyagokból állítanak elő – emelte ki a NAK. Kiváltképp égető a helyzet a húsáruknál, mivel az afrikai sertéspestis miatt tavaly drasztikusan megemelkedett a vágóállatok ára. A hazai sertésfelvásárlási árak egy év alatt 45 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek, ezt a feldolgozóipar eddig alig több, mint felerészben tudta érvényesíteni a kiskereskedelemmel szemben az átadási árakban. A járvány miatt az exportcélországok bezárkóztak, a magyar termékekre a megrendelések jelentősen csökkentek. Az európai piaci helyzet változása és a lelassult kínai kivitel miatt más uniós országok is minden eszközzel helyet keresnek a maguk termékeinek. Ennek következtében érkezhetnek a magyarországi multi kiskereskedelmi láncokba dömpingáron – szakmai szereplők szerint vélelmezhetően akár önköltség alatt – spanyol, német, lengyel és belga húsok és hústermékek. Most, amikor a magyar húsipar exportpiacai gyakorlatilag megszűntek, és a fogyasztói kereslet is hektikussá vált, ez a folyamat lehetetlen árversenyre kényszeríti a hazai húsipart, kiszorítva a megmaradt belföldi piacáról is.
A sertésfelvásárlási árak
45
százalék fölött emelkedtek egy év alatt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.