Nagyot ugrott a kerékpárszervizek forgalma, némelyik üzlet előtt sorok állnak. Ez annak köszönhető, hogy felértékelődtek a biciklik a közösségi közlekedéssel szemben, aminek az időjárás is kedvez – mondta a Világgazdaságnak Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke. Az olcsóbb vagy használt, felújított kerékpárok iránt is élénkült a kereslet, elsősorban azok körében, akik munkába járáshoz vásárolnak. Tavaly nagyjából 230-240 ezer kerékpárt értékesítettek Magyarországon, ez évre legfeljebb néhány tízezres visszaeséssel számolnak az MKKSZ tagjai. A szövetség elnöke szerint a kerékpáros kiskereskedelmi szaküzletek tavalyi éves árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot. Nagyjából 500 szaküzlet van az országban, amelyek összesen 1300 főt foglalkoztatnak. Mivel a nagy sportszeráruházak bezártak, szélesebb tér jut a klasszikus szakboltoknak. A szakma várakozásai szerint az idei nyaralást a családok főként belföldre tervezik, a nyár második felében. Arra számítanak, hogy a szünidőben sokan választják a kerékpározást mint aktív kikapcsolódási formát, és ez a boltok forgalmának növekedésével is jár majd – emelte ki Sipiczki Róbert.
Országosan nagy eltéréseket tapasztalnak a szaküzletek. „Békéscsabán megnövekedett a kerékpáros forgalom, így óriási szervizigény jelentkezett. Az üzletben azonban inkább kiegészítőket és tartalék alkatrészeket keresnek a vásárlók” – mondta a Világgazdaságnak Balázs Imre, a békéscsabai Speedy Kerékpár üzlet tulajdonosa. Hozzátette, a veszélyhelyzet bejelentése óta az új kerékpárok eladása csaknem a harmadára esett vissza a tavaly tavaszi forgalomhoz képest. Akik mégis vásárolnak új kerékpárt, azok zöme a legolcsóbb termékeket keresi, és főként mindennapos közlekedésre szeretné használni. A módosabb vevők kirándulásokhoz a drága bicikliket is vásárolják, a középkategóriás kerékpárok piacán azonban nagy a pangás.
A fővárosban más képet mutat a piac. „Az előző hónapban 20 százalékos csökkenést tapasztaltunk a kerékpárok eladásában, március végétől azonban csaknem duplájára nőtt a kereslet a tavalyi eredményekhez képest, hétfőn pedig az elmúlt 25 év legerősebb napját zártuk” – mondta a Világgazdaságnak Nagy András, a Berguson tulajdonosa. Kifejtette, hogy a hobbikerékpárosok eltűntek a piacról. A legtöbben hirtelen elhatározástól vezérelve vásárolnak városi környezetben, munkába járáshoz alkalmas kerékpárokat, zömében 100 és 200 ezer forint közötti értékben.
Hozzávetőleg
500
szaküzlet van
az országban
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.