BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legalább két-három nehéz év elé néznek a luxusipari cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A luxuscikkek globális piaca körülbelül 20-35 százalékkal zsugorodhat ebben az évben a koronavírus-járvány gazdasági hatásai­nak következtében. Az iparág soha nem látott válsághelyzetbe került, ami számos szereplőt kényszerít arra, hogy áttervezze a közeljövőt. Néhány év múlva jöhet a fellendülés.

A karanténhelyzet és a turizmus leállása okozta globális lassulás következtében soha nem látott válsággal néz szembe a luxusipar. Az első negyedéves, 25 százalékosra becsült zsugorodás után tovább romlik a helyzet a második negyedévben, a piac várható visszaesése az egész év során 20–35 százalék közé tehető – áll a Bain & Company piackutató cég legfrissebb iparági elemzésében.

Kína ugyanakkor már a kilábalás irányába mutat – állapítja meg az elemzés. A kínai vásárlók, úgy tűnik, továbbra is a szegmens hajtóerői lesznek, az előrejelzésekben úgy kalkulálnak, hogy 2025-re az összes luxusvásárló 50 százaléka kínai lesz. Szintén jelentősen emelkedett az online vásárlások száma a válság alatt, ezen az értékesítési csatornán a becslések szerint 2025-ig az összes eladás 30 százalékát bonyolítják le.

A Bain & Company 2020-as tavaszi, frissített luxusiparági tanulmánya szerint ugyan a piac belátható időn belül magához tér, de a játékszabályok már sosem lesznek a régiek. „Idővel fellendül a luxuspiac, ám az iparág jelentős átalakuláson megy keresztül – állítja Claudia D’Arpizio, a Bain & Company vezető munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. – A koronavírus-járvány kreatívabb megoldásokra, stratégiákra és gyorsabb innovációra készteti a piac szereplőit, hogy kielégíthessék a megváltozott vásárlói igényeket.”

A korlátozások utáni világ jókora változásokat mutat majd ezen a téren is – vélik a tanulmány szerzői, mivel az elzártságban töltött idő megváltoztatja az embereket.

„Mire az emberek fokozatosan kijönnek a karanténból, máshogy fogják látni a világot, a luxusmárkáknak pedig alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz” – véli az elemzés egy másik szerzője, Federica Levato. A piackutató cég munkatársa azt is hozzáteszi, hogy bizonyos előírások még jó ideig kötelezők maradnak, nagy hangsúlyt kell fektetni az üzletekben a biztonságra, de ezt úgy kell kivitelezni, hogy a luxusélmény megmaradjon. Kreatív ötletek kellenek a márkák részéről – állítja.

Az idei év egészére a Bain & Company 20–35 százalék közötti visszaeséssel számol tehát, és időbe telik majd szerintük, mire elkezdődhet a kilábalás. A 2019-es szintre való visszatérés csak 2022-ben vagy 2023-ban következik majd be – vélekednek –, onnantól fokozatos növekedésre lehet számítani. Kalkulációik szerint 2025-re a piac mérete elérheti a 320-330 milliárd eurót. A piaci növekedés jövője nagyban függ attól, hogy a cégek milyen válaszokat adnak a mostani helyzetre, és megtalálják-e a módját, hogy az új igényekhez igazítsák a működésüket – állítja a tanulmány egyik szerzője. Míg a kínai vásárlók a piac csaknem felét adják 2025-re, maga Kína a globális luxuspiac 28 százalékát tudhatja magáénak öt év múlva, ez jelentős növekedés a 2019-es 11 százalékhoz képest.

Az online csatornák, amelyek már tavaly is két számjegyű bővülést produkáltak, tovább erősítik pozícióikat, és 2025-re a teljes értékesítés 30 százalékát mondhatják a magukénak, az idén egyébként már az Y és Z generáció képviselői teszik ki a luxusvásárlók zömét – vetíti előre a tanulmány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.