BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezérigazgatót neveztek ki a Picknél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jövőben Takács István irányítja a Pick Szeged Zrt.-t – tudta meg a Világgazdaság. A cég tavaly ünnepelte 150 éves fennállását, most új száraz­áruüzemének építése a koronavírus-járvány miatt csúszik.

Hétfőtől Takács István a Pick Szeged Zrt. új kinevezett vezérigazgatója. A cég legutóbbi vezérigazgatója, Nagy Endre 2018. június végéig volt a posztján, majd Sutka László, illetve Sóskúti György Zoltán megbízott vezérigazgatóként irányította a húsipari társaságot. Az előbbi vezérigazgató-helyettesként jelenleg is a Pick menedzsmentjének tagja, az utóbbi pedig a Bonafarm csoport kereskedelmi igazgatója. A Pick Szeged Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint Takács István közel harmincéves szakmai múlttal rendelkezik, Magyarországon és külföldön egyaránt dolgozott már vezető pozícióban nagy élelmiszer-feldolgozó és mezőgazdasági vállalatoknál. Élelmiszeripari szakmai tapasztalatát a Kaiser Food Kft.-nél, a Sága Foods Kft.-nél és az Unilevernél szerezte. A Pick Szeged Zrt.-hez a Glencore magyarországi cégcsoportjához tartozó Pannon Növényolajgyártó Kft.-től érkezett, ahol gyárigazgatóként a cég foktői növényolajgyárának irányításáért felelt.

A Pick Szeged Zrt. a Világgazdaság kérdésére közölte, hogy 2019-ben 67 milliárd forint árbevétel mellett 4 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el. Az idén az értékesített termékmennyiség szinten tartását tervezik, de a növekvő eladási árak miatt az árbevétel emelkedésével számolnak. Ezzel együtt is az előző évhez hasonló nagyságú eredmény elérése a cél 2020-ban. A koronavírus hatását firtató kérdésünkre azt közölték, hogy a vállalatnak a munkatársak egészségének védelme érdekében megtett lépések mellett a rövid időszakokra jellemző kereslethullámzások megfelelő kezelése adott a szokásostól eltérő feladatokat. Mivel a cég itthon és külföldön is elsősorban a kiskereskedelmi láncoknak szállít, a termékek iránti kereslet nem csökkent. Ennek megfelelően a Pick Szeged Zrt. vezetése egyelőre nem módosította a tervét, és az előző évihez hasonló eredményt vár.

A társaság még tavaly azt jelentette be, hogy a szegedi gyárberuházásának első fázisa idén tavasszal elindul, ám a Covid–19 járvány okozta rendkívüli helyzet miatt néhány hónappal csúszik a fejlesztés, amely jelenleg előkészítési szakaszban van. Az első ütemben egy új szárazáruüzem megépítését tervezik. A Pick alapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett tavaly júniusi sajtótájékoztatón Sutka László megbízott vezérigazgató arról beszélt, hogy az M43-as autópálya és az 5-ös út kereszteződésénél fekvő százhektáros területre tervezett projekt első etapjában felépülő szalámiüzem – az akkori tervek szerint – 30 százalékkal növeli a cég kapacitásait: a nemespenészes szárazárukból – így a Pick téliszalámiból is – legalább 25 százalékkal több készülhet majd. Ennek eredményeképp úgy számoltak, hogy a kiemelt exportpiacokon 72 százalékos bővülést érhetnek el az új gyártókapacitás beindulásával.

A végső döntésre az építkezés megkezdéséről akkor kerülhet sor, ha tisztább kép alakul ki arról, hogy a vírus milyen változásokat eredményez a gazdaságban és a fogyasztói szokásokban. Az új vezérigazgató egyik kiemelt feladata lesz a cég eredményes működésének fenntartása és javítása, illetve az új üzem terveinek véglegesítése és a beruházás végrehajtása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.