Cégvilág

Változásokat jelentettek be a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetségben

Mindhárom autógyár a saját legerősebb piaci régiójára összpontosít majd.

Átszervezi együttműködését a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség: a „leader-follower” modellen alapuló új együttműködési stratégiáját szerdán mutatta be a francia Renault SA, és a japán Nissan Motor Co. és Mitsubishi Motors Corp. autógyárak szövetsége.

A feladatmegosztás célja a szerdai bejelentés szerint

a költségek csökkentése mellett a legnagyobb hatékonyság elérése az együttműködés által kínált lehetőségekből.

Jean-Dominique Senard, az autógyári szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a feladatmegosztásos struktúrával a korábbinál jóval szorosabbra vonják ugyan az együttműködést a tagvállalatok között, szó sincs azonban egy fúzió előkészítéséről, ami egyébként már évek óta megterhelte a tagok egymás közötti viszonyát. „Nem tervezzük vállalataink fúzióját” – mondta.

A tervek szerint 2025-re az autógyári hármas együttműködés teljes modellkínálatának már legalább a felét az új feladatmegosztás szerint állítják majd elő, ami a modellfejlesztési beruházásoknak akár 40 százalékos csökkenésével is járhat.

Mindhárom autógyár a saját legerősebb piaci régiójára összpontosít majd. A Nissan lesz felelős a legnagyobb globális piacokért, Kínáért, Észak-Amerikáért és Japánért. A Renault az európai, oroszországi, dél-amerikai és észak-afrikai piacokat szolgálja majd ki, a Mitsubishi pedig a délkelet-ázsiai és óceániai piacokat.

Jean-Dominique Senard
Fotó: AFP

Az új együttműködési stratégia célul tűzi ki az egységes alkatrészek és részegységek használatát is a közös járműplatformok eddigi használata felett. Minden egyes termékkategóriában lesz majd egy, a témavezető által kifejlesztett alaptípus és annak különböző „testvér” változatai a másik két vállalatnál. Az együttműködési célok példájaként felhozott Brazíliában, ahol jelenleg négy járműplatformon hat különböző modellt állít elő a szövetség, egyetlen platformon fognak gyártani hét különböző modellt – mondta Jean-Dominique Senard.

Mivel a globális autóipari technológiai átalakulás legnagyobb költségterheit a fejlesztési beruházások adják, az együttműködés különösen nagy hangsúlyt helyez a feladatmegosztásra ezen a területen. Az önvezető járműtechnológia terén a Nissan lesz a témafelelős, a Renault pedig az adathálózatra kapcsolt járműelektronikai fejlesztéseket veszi kézbe – kivéve a Nissan kizárólagos piacán, Kínában.

Az elektromos járművek technológiájának fejlesztésében megosztják a terheket az együttműködő partnerek. A Nissan az elektromos járművek általános architektúrájának fejlesztésével foglalkozik majd, a Renault pedig a kompakt járműkategóriára összpontosít. A Mitsubishi lesz pedig a témafelelős a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid járművek fejlesztésében.

Nissan Mitsubishi Renault
Kapcsolódó cikkek