BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdekképviseleti szervezet alakult a startupoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Azt írták, a szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon.

Megalakult a Startup Hungary tizenkét ismert magyar startup alapítója, valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal részvételével; az új szervezet tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára – közölték az alapítók.

Azt írták, a szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. A Startup Hungary alapítványként működik, amelynek kuratóriuma az alapítókból és az alapító partnerek képviselőiből áll.

A terveik szerint havi rendszerességgel jelentkező programokkal várják majd a startup közösség tagjait.

A kezdeményezés megálmodói a közlemény szerint fontosnak tartják, hogy segítsék a tájékozódást, a legjobb nemzetközi módszerek és globális cégépítéshez szükséges készségek elterjedését, ezzel segítve olyan startupok létrejöttét, melyek képesek Magyarországon tartani a tehetséges fiatalokat.

Az alapítók ezzel összeillő törekvése, hogy a vállalkozók nemcsak a hagyományos részvényesi szemszögből megfogalmazott sikert célozzák meg, hanem a szélesebb társadalmi, etikai nézőpontú értékteremtést is.

Fotó: AFP

A szervezet harmadik fontos tevékenységi területe a fentieket alátámasztó szakpolitikai érdekképviselet lesz.

Közölték azt is, hogy mindhárom célt szolgálni fogja egy minden évben azonos módszertannal, a hazai ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészített éves jelentés a szektor helyzetéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.