BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kettős szorításban a szállítmányozók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A biztosítók közötti versenyt nem korlátozná, de a szerződéskötést felpörgetné az a változás, amelyért a Magyar Szállítmányozók Szövetsége dolgozik.

Két olyan akadály elhárításán is dolgozik a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ), amely ma bonyolultabbá teszi tagjainak munkavégzését. A szövetség egyrészt szeretné, ha az erre szakosodott mintegy húsz hazai biztosító a mainál összehasonlíthatóbb nemzetközi biztosítást (CMR) kínálna a fuvarozóknak.

„Ahány biztosító, annyi szerkezetű és tartalmú kötvény érhető el. Viszont egy szállítmányozónak gyakran néhány perc alatt kell eldöntenie, hogy egy megbízást odaad-e egy fuvarozónak, vagy sem. Ennyi idő alatt kell kiderítenie a fuvarozó kötvényének gyakran harmincoldalnyi általános szerződési feltételeiből, hogy a kötvény vonatkozik-e az érintett áruféleség biztosítására, és hogy a díja rendezve van-e” – mondta a Világgazdaságnak Kiss Gábor, az MSZSZ fel­ügyelőbizottsági tagja.

Fotó: VG

Tapasztalatai szerint a biztosítók elzárkóznak kínálatuk egységesebbé tételétől, mert

attól tartanak, hogy az korlátozná a köztük lévő versenyt, és esetleg versenyjogi problémákat vetne fel.

Pedig erről nincs szó: a szövetség mindössze egy egységes szerződésszerkezet kidolgozásába fogott bele, amelynek például mindig az adott pontjában szerepelnének azok az áruféleségek, amelyekre a biztosítás nem vonatkozik.

Az ezzel kapcsolatos érdemi egyeztetés Kiss Gábor várakozásai szerint csak szeptemberben indul be, és

akkor kezdődhet a CMR-fuvarlevél elektronikus változatának elfogadását célzó egyeztetés is.

Az utóbbi kapcsán az a fő probléma, hogy az árut megtestesítő ok­mány­nak számító dokumentumot a hazai adóhatóság és a címzettek is csak eredeti példányban fogadják el.

Viszont a nyomtatott fuvarlevél­lel – amely a számla melléklete – gyakran többhétnyi külföldi út után ér­kezik meg a fuvarozó. Rövidítené az ügyintézést, ha az adóhatóság elfogadná a fuvarlevél valamilyen hiteles másolatát, vagy ha a CMR kapna valamilyen elektronikus formátumot.

További részletek a Világgazdaság csütörtöki számában.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.