Középpontban a nulla szintű kibocsátás
S. T. | A nettó nulla karbonkibocsátású épületek témája köré szerveződik az idei Nemzetközi Zöld Építés Hetének programsorozata, amelyhez a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) is csatlakozott személyes és online programokkal. A rendezvények többsége ingyenes, középpontban a jó gyakorlatok bemutatása áll, a zöldséták (Green Walk) során például 17 megvalósult épületet látogathatnak meg az érdeklődők.
A tanulmányutak egyike, a holnapi, Magyarország egyetlen klímasemleges szálláshelyére, az Irota EcoLodge-ba, a Cserehát szívébe vezet. A három nyaralóházból álló épületegyüttes holland tulajdonosok beruházásában valósult meg, akik a 2016-ban felépült komplexumot egész évben nyitva tartó szálláshelyként üzemeltetik.
A Nemzetközi Zöld Építés Hete hétfőn startolt és péntekig tart, hagyományosan egyaránt szól a szakembereknek és a témát fontosnak tartó, érdeklődő nagyközönségnek. A programgazda World Green Building Council az idei témát Act On Climate hívószavakkal vezette fel. A világszervezet célja, hogy az üzleti vállalkozások és más szervezetek is megmutassák, mit és hogyan tesznek, mit vállalnak azért, hogy épített környezetünk 2050-re nettó nulla beépített karbonkibocsátásúvá váljon.


