BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ragaszkodnak a vállalkozók a kata felülvizsgálatához

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az iparkamarák és vállalkozói érdekképviseleti szervek is kérik a kata 2021-es módosításának felülvizsgálatát.

A Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) és a hozzá csatlakozó tíz vállalkozói érdekképviselet ismét arra kéri a törvényalkotót, hogy törölje el a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) 2021-től hatályos szigorítását és helyette tárgyalja a széles körű szakmai vita során létrejött újraszabályozási javaslatot.

Az MTI-nek küldött pénteki közlemény szerint Nagy Elek, a BKIK elnöke levélben kérte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét:

járjon el az MKIK alapszabálya szerint és hívja össze a szervezet elnökségét, hogy határozatot hozzanak a kata szabályozásának ügyében.

Az országos kamara alapszabálya ugyanis előírja, hogy elnökségi állásfoglalás szükséges, ha a kamara a gazdaság egészét, vagy a vállalkozók széles körét érintő jelentős ügyben alakít ki véleményt. Parragh László MKIK elnök ezzel szemben nem kérte az elnökség állásfoglalását javaslata benyújtásakor, ezzel pedig megsértette az alapszabályt, amivel súlyosan csorbítja a kamarai rendszer hitelességét – írták.

Fotó: Getty Images

A BKIK ugyanakkor az MKIK elnökségi döntésének hiányában is javasolja a kata szabályok újragondolását és több más vállalkozói érdekképviselet támogatásával arra kéri a törvényalkotót, hogy az MKIK elnökének nem szabályszerű eljárása ellenére fontolja meg a BKIK 7+1 pontos javaslatát, amelyik mind a vállalkozók, mind a kormány igényeit kielégíthetik.

A BKIK 7+1 pontos javaslatához számos vállalkozói érdekképviselet csatlakozott,

többek között a Magyar Gyáriparosok Szövetsége (MGYOSZ), a Magyar Iparszövetség, az Adótanácsadók Egyesülete, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ) a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete, a Magyarországi Rendezvényszervezők és –Szolgáltatók Szövetsége(MARESZ), a Magyar Beutaztatók Szövetsége(MABEUSZ), valamint a Magyar Színházi Társaság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.