BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös vállalkozásba kezd a Mészáros Csoport és a Stadler

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A svájci-magyar vegyesvállalat fő profilja a tervek szerint vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra.

Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról – közölte a két cég közös közleményben kedden. A tájékoztatás szerint a magyarországi telephellyel működő svájci-magyar vegyesvállalat

fő profilja a tervek szerint vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra.

A közleményben kiemelték, hogy a gyártás során kiemelt cél a lehető legszélesebb hazai beszállítási láncolat kiépítése. A vegyesvállalattal létrehozott kapacitás az alaptevékenység mellett alkalmas lesz személyszállító nagyvasúti járművek szervizelésére és összeszerelésére is.

A közös vállalat 2023-ig megközelítőleg 500 magyarországi munkahely megteremtését célozza meg,

továbbá – a magyarországi hozzáadott értéket szem előtt tartva – kiemelten törekszik helyi fejlesztési és mérnöki kapacitás létrehozására. Ennek elősegítése érdekében a közös vállalkozás magyarországi egyetemekkel duális képzési modell és program bevezetését is elő kívánja mozdítani – írják a közleményben.

A közleményben ismertetik, hogy a Stadler Rail Group a svájci Bussnangban található székhelyű vasútijármű-gyártó cég, melynek neve egybeforrt a csúcstechnológiával gyártott elővárosi és regionális, valamint városi és villamos járművek gyártásával. Szerviz-, illetve gyártási tevékenységével a világ 19 országában jelen lévő vállalatcsoport csaknem 12 000 főt foglalkoztat világszerte, amelyből 800-an a vállalat hazai telephelyein dolgoznak.

Fotó: Pixabay

Magyarországon a vállalat eddig összesen 195 vasúti járművet értékesített, az utazóközönség a FLIRT típusú alacsonypadlós- és KISS típusú emeletes villamos motorvonatairól, illetve a jövő évben forgalomba álló Citylink traim-train járműveiről ismerheti.

A Mészáros Csoport több vasútipari céggel is rendelkezik, a vegyesvállalatban a cégcsoport egyik legdinamikusabban fejlődő vasútépítési cége, a V-Híd Zrt. vesz részt, amely az ország több pontján valósít meg európai uniós és hazai finanszírozású vasútépítési projekteket.

A társaság fő tevékenysége a vasútépítés, vasúti pályaépítés és korszerűsítés.

A V-Híd Zrt. az elmúlt öt évben csaknem 6 milliárd forintot fordított beruházásra, eszközök és gépek beszerzésére. A svájci-magyar közös vállalat létrehozásával a V-Híd Zrt. beszáll a vasúti járműipar piacára, bővülő tevékenységének köszönhetően pedig a régiós vasútipar megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni – tájékoztattak a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.