A Falco Zrt. 8,2 milliárdból fejleszt
A fa alapanyagú laptermékeket gyártó Falco Zrt. 8,2 milliárd forintos kapacitásbővítését az állam 1,2 milliárd forinttal támogatja. A vállalat a fejlesztésével több mint háromszáz alkalmazott állását tartja fenn – mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. Az eseményen a vállalat ügyvezető igazgatója, Novák Tibor közölte, hogy a falemezgyártás rendkívül tőkeigényes, ám aki nem fejleszt, könnyen kiszorulhat a piacról. Cége 2007 óta 49 milliárd forintot költött fejlesztésekre, az állam ezeket a beruházásokat is több milliárd forinttal támogatta. 2008-ban például 25 millió eurós ráfordítással javította a termelékenységét, 2012-ben egy 15 millió eurós fejlesztést hajtott végre az új Mirror Gloss üzemben, 2013-ban pedig a forgácslapgyártásba fektetett be.
A miniszter szerint a Falco Zrt. működésének is köszönhető, hogy az osztrák anyavállalat Magyarországot választotta. A Kronospan ugyanis, amelyhez a Falco 2007-ben csatlakozott, 24 országban negyven gyárat működtet, így ez a befektetés is erős nemzetközi versenyben dőlt el. Ausztria a harmadik legjelentősebb külföldi befektető Magyarországon, több mint kétezer vállalata 75 ezer munkavállalót foglalkoztat nálunk. A tárcavezető a kormányzati stratégia sikereként értékelte azt is, hogy az ENSZ néhány napja közzétett adatai szerint 2020-ban a külföldi beruházások világszinten 42 százalékkal csökkentek, Magyarországon viszont 140 százalékkal bővültek.


