Elbukta a Ryanair az Air France-pert
Elutasította az Európai Unió Törvényszéke a panaszt, amelyet a Ryanair emelt tavaly az állami támogatások ellen, amelyeket riválisai, az Air France és a SAS kaptak a járvány okozta káraik mérséklésére.
Az ír fapados légitársaság összesen 16 hasonló pert indított – az érintettek között vannak többek közt a Lufthansa, a KLM, az Austrian Airlines és a TAP is – és számára a többi ügyben sem jó előjel a tegnapi ítélet.
A perek nem közvetlenül a légitársaságok, hanem az Európai Bizottság ellen indultak.
Az írek panasza szerint Brüsszel nem lépett fel az ellen a gyakorlat ellen, hogy egyes országok a nemzeti légitársaságaikat segítették, kihagyva az olyan nemzetközi szereplőket, mint a Ryanair vagy a Wizzair. Szerintük a támogatások arányaikban ráadásul meghaladták a károkat, amelyeket a pandémia a cégeknek okozott.

A Bizottság a járvány korai szakaszában fellazította korábban szigorú állami támogatási szabályait, ezzel lehetőséget teremtve a tagállamoknak, hogy összesen háromezer milliárd euróval segítsék ki a vállalatokat a válságba került szektorokban.
A dán-norvég-svéd SAS esetében például 455 millió euróra rúgott azoknak a Stockholmból címzett, és Brüsszel általa jóváhagyott állami garanciáknak az értéke, amelyek ellen májusban a Ryanair keresetet nyújtott be.
A Törvényszék tegnap kimondta, hogy a tárgyalt támogatások – a francia esetben adóhalasztások – nem sértették meg az uniós jogszabályokat, a járvány okozta károkat kompenzálták, az Európa Unió (EU) érdekeit szolgálták, és nem jelentenek diszkriminációt. A Ryanair nem nyugszik bele a döntésbe, és közleményben jelentette be, hogy az Európai Bírósághoz, az EU legfelsőbb igazságszolgáltatási testületéhez fellebbez.

