Magyarosított görög termékekkel csaltak
VG | Kamionszámra érkezett a zöldség és gyümölcs a Szegedi Nagybani Piacra, de áfát senki nem fizetett utána. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, járőrei és információtechnológiai munkatársai felszámolták a bűnszervezetet, és négy személyt őrizetbe vettek. Egy budapesti cég ügyvezetője Görögországból nagy tételben szerezte be a termékeket, majd a szegedi piacon úgy hozta forgalomba, mintha magyar cégektől vásárolta volna őket.
Ezzel a módszerrel kerülte el, hogy az értékesítés után áfát kelljen fizetnie. A fiktív számlákat jutalék ellenében egy olyan bűnszervezettől szerezte be, ahol a láncolatban szereplő cégeket folyamatosan cserélték. A kereskedő és a fiktív számlákat kiállító cégek könyvelésének összehangolásában, valamint a fizetendő áfa minimalizálásában könyvelő segédkezett. A pénzügyi nyomozók őt is őrizetbe vették.
Az elkövetők a több mint egymilliárd forint értékű zöldség és gyümölcs után 251 millió forint áfát csaltak el. A nyomozók 80 millió forint értékben ingatlanokat zároltak, valamint lefoglalták az akció napján a piaci árusnál lévő több mint 16 millió forint készpénzt. A dél-alföldi pénzügyi nyomozók négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki, további négy személyt pedig üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek. Az elkövetők akár húsz év szabadságvesztésre is számíthatnak.


