BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Virtuális lesz a spanyol Goya-díj idei gálája

vg | Virtuálisan rendezik meg a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj idei gáláját március elején – jelentette be a héten Mariano Barroso, a spanyol filmakadémia elnöke. Mint a távirati iroda beszámolt róla, az elnök elmondta, hogy a 35. díjkiosztó ünnepség az eredeti terveknek megfelelően a málagai Soho Caixabank színházban zajlik majd az egészségügyi előírások betartása mellett, de a közönség és a kategóriák jelöltjeinek személyes jelenléte nélkül, televíziós közvetítéssel.

A gála egyik műsorvezetője a világhírű színész, Antonio Banderas lesz, aki tavaly elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Goya-díjat.

A műsorvezetők mellett a kategóriák díjátadói vesznek részt személyesen a szokásosnál jóval rövidebb ünnepségen, valamint néhány fellépő is élőben adja elő produkcióját. A díjazottakat online kapcsolják majd.

Az akadémia igazgatótanácsa azért döntött a virtuális gála mellett, mert a járványügyi helyzet és ezzel együtt a korlátozó intézkedések köre is szinte napról napra változik. A tervek szerint 2022-ben Valencia ad majd otthon a Goya-díj gálájának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.