Cégvilág

Zajlik az egyeztetés az edzőtermek között

Több mint négyszáz edzőterem fordult a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetségéhez azzal a kéréssel, hogy keressen megoldást a mielőbbi újranyitásra,

Nem kell bérleti díjat fizetnie február 1. és május 31. között azoknak az edzőtermeknek, amelyek önkormányzati vagy állami tulajdonú ingatlanban bérelnek helyiséget.

A legtöbb edzőterem Magyarországon magáningatlanokban működik, így ezzel a könnyítéssel a termeknek csak kis százaléka tud élni, ugyanakkor ez egy nagyon fontos lépés a kormányzat részéről, amely azt üzeni a szektorban működő vállalkozásoknak, hogy fontosak a nemzetgazdaság számára, és számíthatnak segítségre

– mondta a Világgazdaságnak Dechert Áron, a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetségének (Medzosz) elnöke. Az elmúlt hónapokban több mint négyszáz edzőterem fordult a szövetséghez azzal a kéréssel, hogy mivel a járvány második hulláma miatt ellehetetlenült a működésük, ezért keressen megoldást a mielőbbi újranyitásra, a nehéz helyzetbe került termek pénzügyi támogatására, illetve szakpolitikai megoldást arra, hogy a szektor hosszútávon is fejlődhessen és erősödhessen.

A szövetség kidolgozott egy két­lép­csős intézkedési tervet, amelynek első szakasza egy február 15. és március 14. közötti tesztidőszak. Ebben az egy hónapban csak azok az edzőtermek nyithatnának ki, amelyek vállalják egy – szintén a szövetség által lefektetett – kilencpontos intézkedéscsomag megvalósítását. Eszerint

  • az edzőtermek nyitvatartásának illeszkednie kell a kijárási tilalomhoz, 6 és 19 óra között fogadhatnak vendégeket.
  • A csomag létszámlimitet is tartalmaz: az edzőterem hasznos területének a 40 százalékát tölthetik meg a felhasználók egyszerre.
  • Továbbá előre be kell jelentkeznie minden felhasználónak, és megadnia, hogy mennyi ideig tervezi igénybe venni az edzőtermi szolgáltatást.
  • A kardiogépeket és -eszközöket minimum három méter távolságra kell elhelyezni egymástól, és mobil plexivel körülhatárolni. A csoportos órákon legfeljebb tízen tartózkodhatnak egy helyiségben, és legalább kétméteres távolságtartás szükséges.
  • Fotó: Shutterstock

  • A javaslatcsomag szerint az edzőterembe való belépéstől a kilépésig kötelező a maszkhasználat, csak az aktív mozgásos tevékenység alatt lehet levenni.
  • Az öltözők használata engedélyezett, a zuhanyzóké azonban nem.
  • Az edzőteremhez tartozó büfében csak elvitelre lehet terméket vásárolni, és az edzőterem köteles gondoskodni a megfelelő fertőtlenítési lehetőségekről.
  • A Medzosz elnöke lapunknak elmondta, több mint ötszáz terem elfogadta a fent taglalt kilencpontos javaslatcsomagot, ám több pont esetében messze nincs egyetértés. Például többen nem támogatják a plexivel történő lehatárolást, illetve a csoportos órák létszámának maximalizálását sem. Egyes termek soknak, mások kevésnek gondolják, hogy a hasznos terület 40 százalékán lehetnek csak felhasználók. Valójában csak a maszkhasználatban és a fertőtlenítés biztosításában tapasztalható egyetértés. Jelenleg egy gyors szakmai konzultáció zajlik, hogy a következő napokban egy olyan javaslatcsomagot tehessen az Operatív Törzs és az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé a szövetség, amelyet az edzőtermek zöme támogat. Dechert Áron elmondása szerint

    a kisebb, kevés tartalékkal rendelkező termek vannak a legnagyobb bajban, és ez még úgy is igaz, hogy az edzőtermek látogatását szabályozó rendelet lehetőséget ad arra, hogy a versenyengedéllyel rendelkező felhasználók használhassák az edzőtermeket.

    Ezzel az opcióval azonban a termek csak elenyésző százaléka él, így igazi meg­oldást nem jelent sem a szolgáltatók, sem pedig a felhasználók számára.

    Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetsége edzőterem MEDZOSZ
    Kapcsolódó cikkek