BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőhetnek a benzinárak: nem lazít az OPEC

Drágulhat a benzin ára, mivel egész áprilisban tartani fogják a visszafogott kvótákat. Azonban javították az olajkereslet növekedési előrejelzést.

Tovább drágulhat az üzemanyag, mivel a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségeseik csütörtökön bejelentették, hogy nem tervezik megnövelni az olajtermelési kvótákat, annak ellenére, hogy a kereslet már a járvány előtti szintre tért vissza. Az olajországok szerint azonban ez csak ideiglenes állapot, és inkább a második félévben emelik a kibocsájtásukat – adta hírül a CNBC.

A Brent olaj hordónkénti ára 4,15 százalékkal, míg a WTI 4 százalékkal emelkedett.

A szervezet szerint 96,27 millió hordó lesz a napi olajkereslet, és nem terveznek számottevően változtatni a jelenlegi kibocsájtás mennyiségén, azonban Oroszország 130 ezer hordóval, és Kazahsztán 20 ezer hordóval növelheti meg napi előállítását, miközben Szaúd-Arábia tovább folytatja az önkéntes kitermelés-csökkentését.

Fotó: Getty Images

Az OPEC feljavította az idei olajkereslet növekedési előrejelzését.

Az eddig vártnál nagyobb idei olajkereslet-növekedésre számítanak, amely szerint különösen a második fél évben bővül az olaj iránti igény:

  • a harmadik negyedévi keresletnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését napi 400 ezer hordóval napi 97,43 millió hordóra javította,
  • a negyedik negyedévit pedig napi csaknem 1 millió hordóval, napi 98,91 millió hordóra emelte, ami gyakorlatilag már a válság előtti szintnek felel meg.
  • Az elemzők arra számítottak, hogy az OPEC+ a héten visszavonja a termelési megszorításokat, amelyeket a tavalyi évben vezettek be a világjárvány hatására bekövetkezett kereslet visszaesésre reagálva.

    A nyersolajárak vírus előtti szintre lőttek ki az elmúlt hetekben, miután a szervezet tovább tartja a szigorú termelési kvótákat, miközben a Covid-19 oltási programok világszerte haladnak előre.

    Ezzel párhuzamosan a nem OPEC tagországok közül Oroszország jelezte, hogy tovább növelné a kibocsájtását, mivel szerintük az elmúlt hónapban a piac visszaállt az egyensúlyi állapotába – írják.

    Tovább emelkedhet az olaj ára

    Az olajexportáló országoknak (OPEC+) a termelési kvóták szinten tartásáról szóló váratlan döntése lassíthatja a gazdaságok járvány utáni felpörgését, ami az olajkeresletet is csökkentheti.

     

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.