BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot nőtt tavaly a TrustChain

A Trust­Chain a negyedik befektetési kör előtt áll, alapítási évének nyarán 54 millió forint tőkeinjekciót kapott, majd 149, illetve 207 millió forintot a Hiventures alapkezelőtől.

 

E gyetlen év alatt harmincszoros növekedést ért el a TrustChain, míg tavaly januárban 80 felhasználója volt, addig idén év elején a számuk már elérte a 2600-at, a cégen keresztül megkötött szerződések száma tavaly februárban 300 volt, jelenleg viszont már meghaladja a 11 ezret. A jogi, technológiai fejlesztés, biztonságos szerződéskötési szolgáltatás felértékelődött a járvány során a cégek számára, és nagy szüksége volt a piacnak arra, hogy jogi biztonságot kapjanak a digitális világban – mondta a Világgazdaságnak Romhány Gergely, a TrustChain alapítója és ügyvezetője. Mint hozzátette, a startup létrehozásával az volt a céljuk, hogy a szolgáltatásaival támogatást, biztonságot és magabiztosságot adjanak a növekvő kis- és középvállalkozásoknak az online szerződéskötéshez.

A TrustChain a magyar és a cseh piacon van jelen, de a szolgáltatása 58 országban érhető el, vagyis ennyi országban tud személyeket azonosítani és elektronikus aláírást biztosítani a cégeknek. „Vannak cégek, amelyek nemzetközi munkatársak felvételéhez használják a rendszereinket, illetve tavaly több nemzetközi befektetési tranzakció szerződését is a szolgáltatásunkkal írták alá. Nagy előnyünk, hogy a megoldásaink a legmagasabb nemzetközi jogi sztenderdeknek is megfelelnek” – emelte ki Romhány Gergely. Ez a kijelentés nem is meglepő annak fényében, hogy a startupot jogászok alapították, akik egy olyan ügyvédi irodából érkeztek, amely számos export- és importszerződést készített céges ügyfelei részére, így igen jelentős nemzetközi jogi tapasztalattal rendelkeztek. Ezzel a felhalmozott tudással alkották meg a TrustChain megoldását, ami a régiós kkv-piacon is egyedinek számít. A rendszer felhasználóbarát, biztonságos és – függően attól, hogy az adott cég mire használja – sok órát, akár heteket is megspórolhat az adminisztrációra fordított időből. Sok ügyvéd is használja a megoldást virtuális tárgyalóasztalként, így nem kell hosszú időt fordítani arra, hogy egy ügylet minden szereplője megjelenjen az irodában, hanem egy online térben tudják körbeadni egymásnak az aláírásra váró dokumentumokat.

A 2017-ben alapított startup két munkatárssal indult, jelenleg 13-an dolgoznak a cég sikereiért, és az év végére 25-re szeretnék növelni a munkavállalók számát. A negyedik befektetési kör előtt áll a TrustChain, először alapítási évének nyarán kapott kockázatitőke-injekciót, akkor a Startup Campus Inkubátor Zrt. szállt be 54 millió forint tőkével, majd a két következő körben az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 149, illetve 207 millió forinttal. A negyedik befektetésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy várhatóan idén nyáron valósul majd meg, és egy magyar piaci befektető száll be a cégbe. Az első két tőkeinjekciót fejlesztésre, validálásra és piacra lépésre fordította a startup, a harmadikból már a termék továbbfejlesztése mellett a piaci növekedést, a marketinget és az új kollégák felvételét finanszírozta.

Számos versenyen is jól szerepelt a cég, és tavaly az Év Startuppere/Startupja díjat is megkapta Romhány Gergely a TrustChainnel.

A Central European Startup Awards 2019-es megmérettetésén a Best Newcomer díjat kapta, és több bécsi innovációs versenyen is aktívan és sikeresen szerepelt.

Az idei tervek között szerepel – a következő körös befektetésen felül – a külföldi nyitás, vagyis az aktív jelenlét mellett irodát is nyit a startup Csehországban vagy Ausztriában. Továbbá jelentős létszámbővítést valósít meg, és a nagyvállalati szolgáltatásokra is nagyobb fókuszt helyez. Ez azt jelenti, hogy az egyes elemek külön is beépíthetők lesznek a céges rendszerekbe. Az idei évtől szerződésminták is elérhetők lesznek a TrustChain megoldásain keresztül. A startup néhány éven belül a közép-európai régió kkv-piacának meghatározó digitális platformja szeretne lenni a jogi folyamatokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.