Tizedére apadt a szálláspiac
A betörését megelőző, utolsó előtti hónap magas bázisához mérten drasztikus volt a koronavírus-járvány hatása a hazai turizmusra: a kereskedelmi szálláshelyeken januárban 86 százalékkal kevesebb belföldi és 94 százalékkal kevesebb külföldi vendégéjszakát, összesen 91 százalékkal kisebb bevételt értek el, mint egy évvel korábban. A KSH szerint a decemberinél 11 ezerrel több vendéget jelentettek a szálláshelyek, ezt pedig kizárásos alapon az üzleti, oktatási, azaz gazdasági célú utazások magyarázhatják, ugyanis minden más tiltott. Beszédes, hogy a belföldi vendégéjszakák 62 százalékát szállodákban töltötték, ám a csökkenés itt 89 százalékos volt, míg a panziókban és a közösségi szálláshelyeken 35, illetve 34 százalékos. A visszaesés a Balatoni turisztikai régiót érintette leginkább.
Az összehasonlítást nehezíti, hogy időközben vált majdnem teljes körűvé az adatszolgáltatás a kis szálláshelyekről. Minden szálláshely-kategóriában kötelező lett a csatlakozás a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz, és feltétele volt a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési pályázaton elnyerhető állami támogatásra való jelentkezésnek is.
Eközben a külföldiek úgyszólván eltűntek, számuk 95, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 94 százalékkal esett. A legnagyobb – 99, illetve 97 százalékos – a balatoni idegenforgalmi régióban volt a csökkenés, valamint Budapesten. Országszerte 1,2 ezer, azaz feleannyi szálláshely volt nyitva, mint tavaly. A KSH gyorsjelentése kapcsán Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kifejtette, hogy az oltási ráta emelkedésével a harmadik negyedévre várható a nemzetközi utazási korlátozások lazítása. Most még az is kérdéses, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, az elmaradt fesztiválokat és más szabadidős rendezvényeket, noha óriási igény lenne ezekre. A járványhelyzetben lehetetlenné vált a nyárindító két nagy fesztivál, a Balaton Sound és a VOLT megrendezése – jelentették be tegnap a szervezők. Az európai nagyrendezvényeket is sorra mondják le, a zömmel nemzetközi látogatóközönségre építő Sziget Fesztiválról még nincs hír.


