Cégvilág

Tovább rallizhat az olaj ára

Érdemben csökkentheti az olajkeresletet, és lassíthatja a gazdaságok járvány után felpörgését az Opec+ döntése. A vezető olajtermelő országok ugyanis a növelésről szóló várakozással ellentétben nagyjából az eddigi szinteken tartották a kvótákat. A szakértő szerint 75-80 dollárig drágulhat az olaj a piacon.

A globális gazdasági növekedésre is veszélyt jelent az OPEC+ legutóbbi döntése a kitermelés alacsonyan tartásáról az indiai gáz- és kőolajügyi miniszter szerint. Dharmendra Pradhan azt mondta a Reutersnek, hogy az olajárak várható emelkedése aláássa a világ egyik legnépesebb országának fogyasztás-növekedését, és így a fellendülés ütemét is lassítja.

Emlékeztetett arra, hogy India a világ harmadik legnagyobb olajimportőre, és sokkal érzékenyebb a magas árakra, mint Európa, vagy Észak-Amerika.

A kőolajexportáló országok szervezetének döntése után az amerikai típusú WTI nyersolaj hordónkénti ára éves árcsúcsára, 65 dollár fölé emelkedett. Az északi-tengeri Brent pedig 68 dollár fölé drágult. Idén egyébként összesen több, mint harmadával drágult a fekete arany hordója. Pradhan szerint az olajtermelők csak a kínálat növelésével tudják támogatni a globális gazdaság megerősödését. India egyébként olajának mintegy 84 százalékát importálja, és keresletének több mint ötödét közel-keleti készletekből elégíti ki.

Fotó: Shutterstock

Az OPEC ülésén pont a szaúdi energiaügyi miniszter érvelt a legerőteljesebben a kitermelés alacsony szinten tartása mellett: Abdelaziz bin Szalmán herceg azt mondta, a kitermelőknek még szárazon kell tartania a puskaport. India többszöri termelésnövelési kérelmére pedig úgy reagált, hogy a világ egyik legnépesebb országának hozzá kell nyúlnia a tavaly alacsony áron megvásárolt készletéhez.

Valóban visszafoghatja a keresletet a kőolajtermelők döntése

– mondta az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője a Világgazdaságnak.

Pletser Tamás szerint a nyersolaj ára több tényező miatt rövid- és középtávon is emelkedhet. Rövid távon a gazdaságok nyitása, és zárása határozhatja meg az alappályát. Míg a nagyfogyasztó Egyesült Államokban éppen enyhítenek a korlátozásokon, addig Közép- Európában a szigorítás a jellemző. Európa nyugati fele óvatos nyitásban van, ahogy Ázsia is. Összességében Pletser Tamás szerint rövid távon a globális átoltottság növekedésével a fogyasztás emelkedése várható, ami tovább hajthatja fel az olaj árát.

Bár folyamatosan tör előre az elektromos autózás, továbbra is globálisan alacsony szinten van, így nem fogja vissza az olajkeresletet.

A szakértő szerint a személyautó-használat növekedése már évek óta megállt Európában, ugyanakkor Ázsiában robbanásban van, és az afrikai autópenetráció emelkedése is a küszöbön áll. Ez pedig a nyersolajkereslet növekedését vetíti előre, így a piaci árat is felfelé mozdítja el. Napjainkra Európában a határok lezárása miatt zuhant a légijáratok üzemanyagigénye, de ha a repülők újraindulnak, az a mostani háromszorosára növeli a szektor egészének kereletét.

Az Egyesült Államokban és Ázsiában azonban már a légiközlekedés döntő része működik.

Pletser Tamás szerint az év közepére 70-75 dollár körüli hordónkénti árszinttel lehet számolni. Európában és az Egyesült Államokban is felfelé srófolhatja a benzin és gázolaj árát az is, hogy az üzemanyag összetételében tovább kell növelni a drágább biokomponensek arányát a fosszilis alkotórészekkel szemben.

Emellett Pletser Tamás szerint a magyar jövedéki emelésével is lehet számolni, ugyanis a fogyasztás viszonylag állandó, és a járvány miatt tetemesre hízott költségvetési hiány csökkentésének egyik hatékony módja lehet az üzemanyagárakba épített adó növelése.

OPEC olaj AR
Kapcsolódó cikkek