BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázná dolgozói számát a rendelések teljesítéséért a Dunakeszi Járműjavító

Az év végén már havi huszonöt vasúti kocsit szeretne gyártani a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi megrendelésre, ehhez megduplázná a megbízáson dolgozók számát.

A Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ) az év végén a tervek szerint kétszer annyian dolgoznak az egyiptomi megrendelésre készülő vasúti személykocsik gyártásán, mint most, amikor a munka egy műszakban folyik, és 90 fővel.

Ennek köszönhetően már havi 25 vasúti kocsi készülhet el

– közölte a kft.-t ellenőrző TMH Hungary Invest Zrt. mögött álló svájci székhelyű TMH International, amely a világ negyedik legnagyobb gördülőállomány-gyártója, az oroszországi Transzmasholding (TMH) nemzetközi tevékenységéért felel. (A TMH International és a Magyar Vagon Zrt. közösen ellenőrzi a TMH Hungaryt.) A járműjavítónak 2019 végén csaknem 570 munkatársa volt, közülük mintegy 410-en fizikai területen dolgoztak a nyilvános adatok szerint.

Fotó: Arany-Szabo / DHL Industrial Projects

Az tette időszerűvé a létszám bővítésére vonatkozó terv bejelentését, hogy

már a második tétel vasúti kocsi is megérkezett Dunakesziről az egyiptomi megrendelőhöz, a hat vagonból álló szerelvénnyel 300 fölé emelkedett az Egyiptomi Nemzeti Vasút által átvett kocsik száma.

A vevő összesen 1300 kocsit rendelt a tendergyőztes TMH Hungarytől, megbízása tizenegy hónapja lépett hatályba.

A pénzügyi megállapodás értelmében a mintegy egymilliárd dollár értékű szállítás 51 százalékának Magyarországon kell teljesülnie, a többinek Oroszországban.

A TMH tveri gyárából jelenleg is úton van 22 kocsi az egyiptomi alexandriai kikötőbe. Érkezésük április közepére várható, a hónap végére pedig már Egyiptomban lehet a megrendelt kocsik negyede.

A DJJ – a honlapja szerint – új dolgozók sorát keresi: tervezőmérnököt, fényezési technológust, szenior projektkontrollert, technológust, munkavédelmi szakmérnököt, villanyszerelő lakatost, asztalost, minőségellenőrt és szerelőlakatost. Magas keresetet, cafeteriát, utazási támogatást, munkaruhát, barátságos munkakörnyezetet kínál.

Az egyiptomi vasútvállalat 284 kocsit már üzembe helyezett. A 2023 végéig teljesítendő 1300 kocsis megrendelésből 500 kocsi harmadosztályú és ventilátoros levegőztetésű, a 800 légkondicionálóval felszereltből 500 harmad-, 180 másod-, 90 első osztályú, további 30 pedig étkezőkocsi. A járműveket úgy tervezték, hogy 40 éven át üzemképesek legyenek kontinentális és egyiptomi klimatikus környezetben is.

Ezer e-kereskedelmi vonat Kancsouból

Ezer vasúti szerelvény érkezik a kínai Kancsouból Budapestre a tervek szerint 2021 és 2023 között, interneten rendelt áruval megpakolva. Ez 88 ezer konténert jelent. Közlekedtetésükről 2021 elején állapodott meg a kínai Kancsou (Ganzhou) Nemzetközi Szárazkikötő, a budapesti székhelyű CECZ Közép-Európai Kft. és a pekingi Sunshine Jietong kereskedelmi szolgáltató. A Záhonyon át érkező szerelvényekből kettő már be is futott. E forgalom nagyban segíti a záhonyi térség logisztikai szolgáltatásainak felpörgetésén dolgozó CELIZ projektet. A digitalizációnak köszönhetően a szállítási idő a felével rövidülhet, a logisztikai költségek mintegy 30 százalékkal, a raktározás pedig több mint a tizedével lehet olcsóbb a közlemény szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.