Cégvilág

Lemondott Budapestről a Volkswagen autómegosztója

Úgy tűnik, hosszabb időre háromszereplős marad a fővárosi carsharing piac, miután a Volkswagen és a Skoda közös autómegosztó szolgáltatása a korábbi bejelentés ellenére mégsem indul el. A We Share a Covid miatt farolt ki a magyarországi terjeszkedésből.

A jelenlegi állás szerint nincs tervben, hogy új városokban indítsuk el a szolgáltatásunkat – közölte az Urban Mobility International GmbH (UMI) sajtószóvivője a Világgazdaság érdeklődésére. Az UMI a We Share és a We Drive autómegosztó szolgáltatásokat működtető cég, amely a Volkswagen csoporthoz tartozik. Az UMI-t annak kapcsán kérdezte lapunk, hogy a német konszern tavaly januárban bejelentette, a We Share még 2020-ban több európiai fővárosban megjelenik, így például Budapesten is megkezdi tevékenységét. Ezzel a lépéssel a háromszereplős (Mol Limo, GreenGo, Share Now) fővárosi carsharing szegmens négytagúra bővült volna.

Erre azonban biztosan várni kell, ráadásul új dátum sincs lefektetve a We Share érkezésére. Michael Fischer tájékoztatása szerint ugyanis

a globális koronavírus-járvány hatásai miatt felül kellett vizsgálniuk a korábbi terveiket.

A folyamatnak az lett az eredménye, hogy egyelőre kizárólag a német piacra koncentrálnak a szolgáltatással.

Továbbra is az a szándékunk, hogy expanzióba kezdjünk, de a mostani körülmények között sem ennek helyszíneit, sem pedig az időpontjait nem tudjuk megmondani.

Támpontként annyit közölt, hogy a terjeszkedésre leghamarabb akkor kerülhet sor, ha a berlini és a hamburgi működésük stabil szintet ér el. Addig azonban lekerültek a napirendről a korábban megnevezett városok: Prága, Párizs, Madrid, München, Milánó és Budapest is.

Fotó: dpa/AFP

Az autómegosztás Magyarországon a fővárosban jelent meg először még 2016 telén, a kizárólag elektromos meghajtású flottát üzemeltető, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező GreenGo elindulásával. Bő egy évvel később, 2018 januárjában startolt el a Mol Limo (a Mol saját autóbérlő szolgáltatása), majd 2019 tavaszán a Drive Now. A BMW csoport és a Daimler AG projektje tavaly március óta Share Now néven érhető el itthon is. A hazai jogtulajdonos a Wallis cégcsoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modellben működteti a tevékenységet. A legnagyobb flottával a Mol Limo rendelkezik, amely elektromos és belső égésű járműveket is kínál a felhasználóinak. A We Share az elképzelések szerint csak villanyautókkal szolgáltatott volna Budapesten, ezért is szorgalmazta a nyilvánosan elérhető töltőhálózat infrastruktúrájának fejlesztését.

A Covid-pandémia felemásan csapódott le a hazai közösségi autózásban, a szolgáltatók főképp az első hullámban szenvedték el a forgalom visszaesését, ami azonban később normalizálódott, sőt, a Mol Limo tavaly bővülésről számolt be 2019-hez képest.

Mindez azt mutatja, hogy

a carsharing modellnek helye van Budapesten. Ugyanakkor az is látszik, hogy a fogyasztóknak még csupán kis hányada fedezte fel magának ezt a közlekedési formát.

Korábbi felmérések szerint a magyar fővárosban 30-40 ezerre tehető az autómegosztást igénybe vevők száma, miközben a lakosság számát tekintve közel azonos Bécsben százezer fölött van ez a szám.

A budapesti piac ugyanakkor még fiatal, és jókora potenciállal rendelkezik. A verseny már most is jelentős, leginkább az árak, az autók száma, valamint a területi lefedettség határozza meg.

autómegosztás Budapest koronavírus Skoda Volkswagen pandémia carsharing We Share
Kapcsolódó cikkek